Keserédes búcsú egy nem mindennapi, beton és acél élőlénytől

Kedden elkezdtek bontani egy toronyházat a japán fővárosban. Jelentéktelennek tűnő város- és ingatlanfejlesztési hír, amitől azonban világszerte sokak torka elszorult. A Nakagin kapszulatorony ugyanis a második világháború utáni modern Japán emblematikus alkotása, ami igaz, hogy csak öt évtizedig létezhetett, mégis példátlan hatással volt a 20. század második felének építészeti gondolkodására.

Kurokava Kisó japán építész futurisztikus házát Tokió Sinbasi kerületében, egy négysávos gyorsforgalmi felüljáró mellett adták át ötven évvel ezelőtt, 1972. április 5-én. A Nakagin kapszulatorony tipikusan olyan épület, amit ha egyszer lát az ember, nemigen felejt el többé. 

Mintha két, véletlenszerűen egymásra dobált hatalmas elöltöltős mosógépekből rakott vasbeton Jenga-torony állna az út szélén. 

Olyan épület, ami tudományos-fantasztikus filmek nyüzsgő metropoliszaiban szolgálhatna díszletül jakuza androidok bandaharcaihoz, vagy éppenséggel egy távolkeleti Jóbarátok sorozat kiberszerelmi sokszögeinek helyszínéül.

A város élő szövete

A Nakagin-torony a pusztító világháborús vereségből 2-3 évtized alatt technológiai, gazdasági csodaként föltámadó szigetország sajátos építészeti mozgalmának, a 60-as, 70-es években kibontakozó metabolizmusnak az egyik, ha nem a legkiemelkedőbb képviselője. Mint azt az élő szervezetek anyagcseréjére utaló név is mutatja, a háború után színre lépő fiatal japán építészgeneráció fő elképzelése az volt, hogy a rohamosan fejlődő emberi társadalom burjánzó nagyvárosainak megastruktúráit úgy kell szervezni, hogy azok afféle élőlényként szervesen idomuljanak a városlakók igényeihez, biológiai szükségletként együtt változzanak, fejlődjenek velük. 

Lehet, hogy ez az építészeti gondolkodásmód nehezen emészthetőnek bizonyult a világ sok részén, de Tokiónak szinte védjegye lett a tízmilliós várost éltető anyag-, energia- és információáramlás organikus lüktetése, még akkor is, ha konkrét „metabolista” épület végül kevés született.

Az elsőre bizarr látványt nyújtó, ma már inkább retrofuturisztikusnak tűnő épület egy 11 és egy 13 emelet magas központi vasbeton toronyból áll, amiken fürtökben lóg 144, a japán nagyvárosi életmód jellegzetes találmányának számító, aprócska, körablakos kapszulalakás. Az alig tíz négyzetméteres kapszulák minigarzonként, irodaként, raktárként, stúdióként is funkcionálhattak, kombinálva őket nagyobb lakásokat is ki lehetett belőlük alakítani. 

Minden egyes falatnyi kapszulában volt egy ágy (rögtön az 1,3 méter átmérőjű kerek ablak alatt), fürdőszobafülke, beépített szekrénysor híradástechnikai központtal, íróasztallal, tárolókkal, viszont konyhának és egyéb lakásfunkciónak már nem jutott bennük hely. Az eredeti elképzelés szerint a családalapítástól még távol álló, éjt nappallá téve dolgozó japán üzletemberek pihenőhelyéül szolgáló, olcsó, de a hetvenes évek minden kényelmével felszerelt lakásokban ennél többre nincs is szükség.

Hiba a DNS-ben

A metabolizmus elgondolásainak megfelelően a Nakagin-torony lényege az volt, hogy központi oszlopokhoz erős csavarokkal rögzített kapszulákat a lakók változó igényeihez igazodva lehetett variálni, átrendezni, folyamatosan korszerűsíteni, újakra cserélni. Nem csoda, hogy átadása után csodájára jártak sokan a világ minden tájáról, és mostanáig egyik fő tokiói zarándokhelye volt az építészet iránt érdeklődőknek. Nem lehet azonban elhallgatni az épület ezzel kapcsolatos, így visszatekintve végzetesnek bizonyult tervezési hibáját: az eredeti, szabad csereberére épülő elképzeléssel ellentétben az egyes kapszulákat csak úgy lehetett volna eltávolítani a toronyból, ha előzőleg az összes fölöttük lévő lakást is átmozgatják átmenetileg. Egy ilyen átrendezési manőverhez pedig az összes érintett lakó beleegyezésére szükség lett volna. Nem véletlen, hogy emiatt a távolról sem praktikus vonás miatt a ház megépülése után egyetlen egy kapszulát sem cseréltek le – és már nem is fognak.

Mivel az eredeti elképzeléssel ellentétben a Nakagin-torony nem fejlődött úgy, mint egy élőlény, nem tudott megújulni, a gyors nagyvárosi anyagcserében megfáradt sejtjeit a szükséges módokon lecserélni, reprodukálni. Az előregyártott, készre szerelve beépített, könnyű, hegesztett acélvázas szerkezetű, galvanizált acéllemezzel borított, rozsdaálló festékkel és lakkal lekent kapszulák élettartamát rövidebbre, 25 évre tervezték, mint amennyit végül kiszolgáltak. 

A kapszulák felújítása horribilis összegekbe került volna, miközben az utóbbi években az is nyilvánvalóvá vált, hogy az épület központi, teherhordó vasbeton váza is egészében véve elöregedett. A torony anyagai, közművei elavultak, ráadásul azbesztet is használtak építésekor, ami külön kockázatként jelentkezett a kudarcba fulladt felújítási próbálkozások során.

Az épület lebontásáról 2007-ben született döntés. Az épület atyja ezután még tett egy javaslatot arra, hogy a kapszulák teljes cseréjével mentsék meg a tornyot, de a 73 éves építész 2007 októberi halálával ez az elképzelés is hamar sírba szállt. Az elkerülhetetlen bontás hírére a világ figyelme ismét a torony felé fordult, a szaksajtó folyamatosan cikkezett róla, új fotóalbumok, könyvek születtek a Nakagin történetéről. 

Az utóbbi években lakómozgalom és alapítványi pénzgyűjtés is indult a japán metabolizmus ikonikus képviselőjének megőrzése érdekében, a házba új lakók – művészek, dizájnerek, webfejlesztők, startupperek – is érkeztek, hogy több kapszulát is megvásárolva fogjanak össze a nemes célért. 

De a Nakagin ekkor már jobbára menthetetlen volt, majd jött a világjárvány is, ami teljesen megakasztott mindenféle kezdeményezést. A bontás terveit 2021-ben a toronytulajdonos ingatlankezelő alap illetékesei megerősítették, így a lakóközösség már csak az egyes kapszulák megmentésére, az épület múltjának lehető legteljesebb dokumentálására, digitalizálására koncentrálhatott.

Az élet körforgás

A sors furcsa fintora, hogy az a jövő, amit a Nakagin-torony tervezője alkotásának elképzelt, csak az utolsó éveire vált valóvá. „Kurokava Kisó 50 évvel ezelőtt azt mondta, hogy az új munkastílus az online munka lesz egy információközpontú társadalomban” – mondta Szuzuki Tosihiko építészprofesszor, aki könyvet írt az építészről és kapszulatornyáról. 

Az emberek folyton ingáznak, miközben bárhol dolgozhatnának. A Nakagin kapszulatorony egy olyan épület volt, amely egyértelműen megjósolta ezt a jövőt.

2022. április 5-én pár lakó még megünnepelte az épület ötvenedik születésnapját. A japán Twittert az elmúlt napokban elárasztották a mélabús búcsúposztok. Az épület rajongóinak legnagyobb szomorúságára 15 évig tartó hattyúdal után április 12-én tényleg beleharaptak a bontógépek az alsó szint hátsó traktusába:

A folyamatban lévő azbesztmentesítés után a tényleges bontás várhatóan 2022 végéig tart. Az épület 144 kapszulájából több mint húszat megőriznek, egy részük teljesen korhű módon felújítva múzeumba kerül, néhányat mobil kiállításnak alakítanak át, párat új helyen, eredeti lakásfunkciójuknak megfelelően tart fenn tovább tulajdonosuk és néhány kapszula állítólag külföldön talál gazdára.

Szuzuki Tosihiko szerint a metabolizmus mozgalom alapjául szolgáló ötletek most kezdenek megvalósulni, mivel az emberek rugalmas élet- és munkakörülményeket keresnek. Az építész már arról álmodik, hogyan nézhet ki a következő generációs kapszulatorony, ahol az egyes helyiségek könnyen eltávolíthatók és cserélhetők. 

Szuzuki Tosihiko azt mondta, keserédes volt látni, ahogy Tokió történelmének egy darabja széthullik:

A Nakagin kapszulatorony megsemmisül, de egyes részei a világon sokfelé, például múzeumokban újra életre kelhetnek. Ebben is világelső lesz. És szerintem ez izgalmas eredmény.

A cikkhez felhasznált források:

• Dismantling work begins on iconic Nakagin Capsule Tower
• Tokyo's iconic Nakagin Capsule Tower to be demolished 
• Demolition of iconic Nakagin Capsule Tower begins in Tokyo
• Nakagin Capsule Tower was the beginning of Tokyo's dream to become a Lego city. But decades later, it's slowly being demolished
• Capsules from Nakagin Tower find new life at museums and accommodation venues

Nyitókép: Nagy Attila Károly/rtl.hu