Külföld

Nincs benne neheztelés – Joe Biden búcsúbeszédet mondott

rtl.hurtl.hu

2024. augusztus 20. 9:07

„A palesztinpárti tüntetőknek van igazsága, nagyon sok ártatlan ember hal meg mindkét oldalon” – mondta az elnökjelöltségtől nemrég visszalépő Biden.

Az amerikai demokrácia megóvásának legnagyobb reménységeként méltatta Joe Biden amerikai elnök Kamala Harris jelenlegi alelnököt, a Demokrata Párt elnökjelöltjét a helyi idő szerint hétfő este Chicagóban megnyitott elnökjelölő konvención, írja az MTI.

Az elnökjelöltségtől nemrég visszalépő 81 éves Bident a konvenció résztvevői perceken át állva tapsolták. Búcsúbeszédében Biden biztosított afelől, hogy Kamala Harris és alelnökjelöltje, Tim Walz legelszántabb támogatója lesz a novemberi választásig tartó kampányidőszakban. 

Kijelentette, nincs benne neheztelés a visszalépése miatt, és felszólította a Demokrata Pártot, hogy álljon ki egységesen Kamala Harris jelöltsége mellett. Szavai szerint, karrierjének legjobb döntése volt, hogy annak idején Kamala Harrist választotta alelnökének.

Csaknem egyórás beszédében Biden hosszasan támadta Donald Trumpot, a Republikánus Párt elnökjelöltjét, és saját elnökségének eredményeit méltatta. Említést tett a palesztin-izraeli konfliktusról is, hangsúlyozva, hogy továbbra is azon fog dolgozni, hogy mielőbb tűzszünetet kössenek a felek. Úgy fogalmazott: „a (palesztinpárti) tüntetőknek van igazsága, nagyon sok ártatlan ember hal meg mindkét oldalon”.

A konvenció épülete előtt több ezren tüntettek Chicagóban a palesztinok ügye mellett.

A konvenció megnyitóján felszólalt Hillary Clinton volt külügyminiszter, korábbi elnökjelölt is, aki arra szólította fel a párt híveit, hogy törjék végre át az üvegplafont, és válasszák meg az Egyesült Államok történetének első női elnökét.

Kamala Harrist gyorsított eljárásban választotta elnökjelöltté a Demokrata Párt Biden visszalépése után, augusztus elején a konvención szavazati joggal bíró delegáltak előrehozott internetes voksoláson szavaztak. Így a négynapos demokrata párti konvenció formalitássá vált eredeti célja, az elnökjelölt kiválasztása tekintetében.

Nyitókép: Reuters

#Külföld#joe biden#Kamala Harris#donald trump#amerikai elnökválasztás 2024

Címlapról ajánljuk