Külföld

Hiába sírt és sikított a gyerek, halálra éheztette 3 éves kisfiát egy osztrák házaspár

rtl.hurtl.hu

2024. május 24. 20:24

A kisfiút heteken át nem etették és itatták megfelelően. Egy napja halott lehetett, amikor az apa kihívta a rendőröket. A szomszédok szerint a család gyakran rendelt ételt. 

Éhen halt egy három éves kisfiú a bajor-osztrák határon fekvő Ebbs nevű faluban. A kisfiú holttestét ágyában találták meg, számolt be a német Merkur.

A kisfiú 25 és 26 éves szüleinek előzetes letartóztatását pénteken rendelték el gyilkosság elkövetésének alapos gyanúja miatt. Az innsbrucki ügyészség szóvivője, Hansjörg Mayr elmondta: a gyanú szerint a szülők heteken át nem látták el megfelelő táplálékkal és folyadékkal a gyereket, és nem fordultak orvoshoz, annak ellenére, hogy a kisfiú egészségi állapota nyilvánvalóan megromlott, lefogyott. Halálát alultápláltság okozta.

A hivatásos sofőrként dolgozó apa élt a vallomástétel megtagadásának jogával. Felesége viszont az ügyészség szerint azt állította, hogy „a gyermek az elmúlt hetekben beteg volt, és nem volt étvágya. Hamarosan orvoslátogatást terveztek”. Megerősítették azt a faluban terjedő pletykát is, miszerint a kisfiú már jó ideje holtan feküdt a kiságyában, mielőtt az apa hétfőn értesítette a rendőrséget. A szülőket mentális zavarok miatt kórházba szállították, majd pénteken előzetes letartóztatásba helyezték őket 

 Az ügyészség szerint a kisfiú vasárnap vesztette életét. Három – 1, 3 és 6 éves – testvére nem mutatta az alultápláltság jeleit, őket a gyermek- és ifjúságvédelmi szolgálat gondozásba vette.

Hogy a gyermek halálának milyen mértékben lehetett más, orvosi oka is, további vizsgálatok tisztázzák, azonban egyelőre nincsenek erre utaló jelek. A mostani információk szerint a szülők kisfiút „nem etették, bár sírt és sikoltozott, míg ikertestvérét és a másik két kislányt (1 és 6 éves) kislányt gondozták és óvták.”

A többiek elmentek étterembe

Osztrák lapértesülések szerint a kisfiú halálát megelőző pénteken a szülők nagyobbik lányuk születésnapját egy gyorsétteremben ünnepelték, miközben kisfiukat otthon hagyták. A hétvégén a család még egy lovagi fesztiválra is elment Kufsteinbe, ide sem vitték el fiukat. A német lap szerint a szomszédok azt állítják, hogy a család gyakran rendelt ételt. A gyerekekre időnként vigyázó nagymama szerepe pedig még tisztázatlan, ő azt állította az újságíróknak, hogy nem vett észre semmit. A család korábban nem tűnt fel a hatóságok számára.

Az innsbrucki gyermekklinika igazgatója, Thomas Müller a Tiroler Tageszeitungnak azt mondta: az eset „nyugati, ipari világunkban szokatlan. Nem tudok hasonlóról”. Müller többek között rámutatott, hogy „egy egészséges gyermek nem hal egyszerűen éhen. Megvédi magát, élelmet követel, alapvető szükségleteit akarja kielégíteni. Ez a túlélési ösztön része”. Magyarázata szerint az emberek nem egyik napról a másikra halnak meg alultápláltságban: 

Ezek olyan folyamatok, amelyek hetekig vagy akár hónapokig tartanak

– fogalmazott, majd hozzátette: feltéve, ha az érintett személy nem szenved már meglévő betegségekben, ilyen esetben ez gyorsabban történhet, „ami elősegítheti a hiányállapotokat”. 

Ugyancsak Alsó-Ausztriában követte el rémségeit Josef Fritzl ügye, 1984 és 2008 között egy földalatti lakásban tartotta fogva lányát:


Nyitókép: Google Maps

#Külföld#ausztria#halál#gyerek#éheztetés

Címlapról ajánljuk