Külföld

Az Iszlám Állam ismét jelentkezett – új információk a moszkvai terrortámadásról

rtl.hurtl.hu

2024. március 23. 15:30

Az Iszlám Állam újabb közleményt adott ki a moszkvai terrortámadásról és egy képet is közzétettek az állítólagos elkövetőkről.

Az Iszlám Állam újabb közleményt adott ki, amelyben további részleteket közölt a Moszkva külvárosában lévő Crocus City Hall koncertterem elleni péntek esti támadásról, amelyet a terrorszervezet korábban már magára vállalt – írja a BBC.

Azt közölték a Telegramon, hogy négyen vettek részt a támadásban, és közzétettek egy képet is, amelyen állítólag a támadók láthatók. 


Az Iszlám Állam a támadás indítékaként azt jelölte meg, hogy háborúban állnak az iszlámellenes országokkal.

A közlemény szerint a támadás előtt felderítették a helyszínt, a támadók pedig gépfegyverrel, pisztollyal, késsel és gyújtóbombákkal voltak felfegyverkezve.

Oroszország egyelőre nem kommentálta az állításokat, de az Egyesült Államok szerint hihető, hogy az Iszlám Állam csoport állhat a támadás mögött.

A Moszkvához közeli Krasznogorszkban péntek este több maszkos fegyveres nyitott tüzet egy rockzenekar koncertjén, gránátot vagy gyújtóbombát dobtak a nézőtérre, ahol robbanás történt, majd tűz keletkezett. A lángok miatt beomlott a koncertterem, a 6200 férőhelyes Crocus City Hall tetőszerkezete. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerint a támadásban 133 ember vesztette életét, de ez a szám még nőhet, mert a kutatás még zajlik a koncertterem romjai között.


A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azt állította, hogy a négy terroristát az orosz szakszolgálatok a brajnszki régióban, az ukrán határ közelében fogták el és egy fehér Renault-val menekültek. Az autóról egy képet is közzétettek.

Az Iszlám Állam ismét jelentkezett - új információk a moszkvai terroristákról
Fotó: Reuters/Ostorozhno Novosti


A BBC cikke szerint a támadók személyazonosságát még nem tették közzé az orosz hatóságok, meg nem erősített információk szerint tádzsik állampolgárok lehetnek, Alekszandr Hinstein orosz parlamenti képviselő szerint az országból származó útleveleket találtak az autóban.

A Twitteren kering egy kép, amelyen meg nem erősített információk szerint az egyik elfogott támadó látható, legalábbis a férfi pólója erre utalhat.

Nyitókép: Reuters/Moscow News Agency/Sergei Vedyashkin

#Külföld#moszkva#moszkvai terrortámadás#crocus city hall#iszlám állam#terrortámadás

Címlapról ajánljuk