Külföld

Csúnyán félresikerült beavatkozás: húgyhólyagműtét helyett átvágták ondóvezetékét

rtl.hurtl.hu

2024. március 2. 9:38

Húgyhólyagműtétre feküdt be egy 41 éves férfi egy córdobai kórházba, de ott tévedésből vazektómiát végeztek el rajta 

Élete sokkját élet át egy 41 éves argentin férfi, aki húgyhólyagműtétre feküdt be egy córdobai kórházba, de ott tévedésből vazektómiát végeztek el rajta – jelentette a helyi sajtó. Jorge Base eredetileg keddre volt kiírva műtétre a Florencio Diaz kórházban, de azt áttolták szerdára, és a beszámolók szerint ez okozta a kavarodást.

Base elmondása szerint azt a magyarázatot kapta, hogy aznap csak vazektómiákat végeztek, és annak ellenére, hogy a kórlapján egyértelműen látszott, hogy rá hólyagműtét vár, rajta is az ondóvezeték átvágását hajtották végre. A hiba csak akkor derült ki, amikor visszavitték a szobájába, és egy orvos ránézett a kórlapjára.

A férfi elmondta, hogy tehetetlennek érzi magát, és dühös az eset miatt, és nem érti, hogyan követhettek el ekkora hibát. Hozzátette, hogy el is sírta magát, amikor pár órával később igazán felfogta, hogy mi is történt. Jorge Base elmondta, hogy bár már van három fia, szeretett volna még egy lányt is.

Az orvosok a férfi elmondása szerint azzal vigasztalták, hogy mesterséges megtermékenyítéssel még lehet gyereket, közölve vele, hogy a vazektómiát már nem tudják visszafordítani, életkora és a vágás nagysága miatt. A La Voz című argentin lapnak azonban egy szakértő ezt cáfolta, közölve, hogy 90 százalékos eséllyel vissza lehet fordítani a beavatkozást.

Az argentin egészségügyi minisztérium jelezte, hogy a vizsgálatot indítottak az esettel kapcsolatban.

Mi az a vazektómia?

A fogamzásgátlásra a férfiaknak nincs gyógyszeres lehetőségük. A nem kívánt terhesség megelőzésére számukra a végleges megoldást az ondóvezeték-lekötés (vazektómia) jelenti, amely a művi meddővé tétel egyik legbiztonságosabb módja. Az ondóvezeték-lekötés csaknem 100 százalékos biztonsággal akadályozza meg a terhesség létrejöttét, miközben a szexuális teljesítőképességet, illetve a tesztoszterontermelést nem befolyásolja – olvasható az egeszsegvonal.gov.hu oldalon. 

Fotó: Jorge Base a kórházi ágyán. Fotó: El Doce

 

#Külföld#vazektómia#kórház#műtét#tévedés#argentína