Külföld

Kórházba ment III. Károly király

rtl.hurtl.hu

2024. január 26. 11:35

III. Károly prosztatakezelésen esik át, de azt nem tudni, meddig marad kórházban.

Kórházba vonult pénteken a brit uralkodó, III. Károly király előre bejelentett, tervezett beavatkozáson esik át prosztatamegnagyobbodás miatt.

A király londoni hivatalának rövid pénteki tájékoztatása nem tér ki arra, hogy a 75 esztendős uralkodó meddig lesz kórházban. A palota szerint ugyanakkor III. Károly örömmel nyugtázta, hogy diagnózisának ismertetése „kedvező hatást gyakorolt a lakosság egészségtudatosságára”.

Az udvar már a múlt héten bejelentette, hogy Károly kórházi prosztatakezelésen esik át.

Az akkori közlemény hangsúlyozta, hogy jóindulatú, évente több ezer férfinél előforduló elváltozásról van szó, és a király közéleti programjait „a lábadozás rövid időszakára” elhalasztják.

A diagnózis ismertetésével a Buckingham-palota szakított azzal a régre visszanyúló szokásjoggal, amelynek alapján az udvar korábban a szükséges minimumon túl nem közölt részleteket a brit királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról, esetleges betegségeinek mibenlétéről.

A diagnózis nyilvánosságra hozását Károly kifejezetten kérte, azzal a céllal, hogy felhívja a közfigyelmet az időbeni kivizsgálások, szűrések fontosságára.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) az uralkodó diagnózisának ismertetése után közölte, hogy a prosztataelváltozásokkal foglalkozó online tanácsadó felületének látogatottsága több mint a tízszeresére emelkedett, az oldalt az udvar bejelentése utáni napon 16 ezren keresték fel az 1400 körüli addigi napi látogatottsági átlaggal szemben.

III. Károlyt a London Clinic nevű londoni magánkórházban kezelik, ugyanott, ahol Katalin walesi hercegnő, Vilmos brit trónörökös felesége – az uralkodó menye – a múlt héten hasi műtéten esett át.

A 42 éves hercegnő műtétjéről az udvar csak annyit közölt, hogy tervezett beavatkozásról volt szó, amely sikerrel járt. A múlt heti tájékoztatás nem tért ki a betegség mibenlétére, de a Kensington-palota – Katalin és Vilmos londoni hivatala – közölte, hogy a walesi hercegnő valószínűleg 10-14 napot tölt kórházban, utána otthonában lábadozik.

A palota hangsúlyozta: az orvosi szakvélemény alapján valószínűtlen, hogy Katalin a húsvétot követő időszak előtt visszatérhet közéleti feladatainak ellátásához.

III. Károly pénteken – saját kezelésének kezdete előtt – meglátogatta a hercegnőt a kórházban.

Nyitókép: MTI/EPA/Egyesült Arab Emírségek elnöki hivatala

#Külföld#iii. károly#király#kórház#uralkodó#egyesült királyság

Címlapról ajánljuk