Külföld

Izrael: a Hamász a túszokért cserébe gyilkosokat és erőszaktevőket kér

rtl.hurtl.hu

2024. január 22. 21:58

Az izraeli kormányszóvivő nevetségesnek nevezte a Hamász követeléseit a túszokért cserébe.

Nevetséges, hogy a Hamász túszcserére tett javaslatában éppen azoknak a gyilkosoknak és erőszaktevőknek az elengedését követelik az izraeli túszokért cserébe, akik részt vettek az október 7-én elkövetett szörnyűségekben – jelentette ki hétfőn Avi Haiman izraeli kormányszóvivő az MTI szerint.

„A Hamász követelése, miszerint az izraeli hadsereg vonuljon ki a Gázai övezetből, és engedje szabadon azokat, aki elkövették az október 7-ei támadást, valamint ennek alkalmával a tömeges nemi erőszakot és gyilkosságokat cserébe az általuk fogva tartott izraeli túszokért, egyszerűen nevetséges” – mondta.

És ha ez még nem volna elég, azt is követelik tőlünk, hogy hozzunk létre egy palesztin államot

– tette hozzá.

Érvelése szerint ez a békemegállapodás álcája mögé rejtett javaslat egyenlő lenne a Hamász előtti fegyverletétellel. Izrael számára elengedhetetlen a totális győzelem elérése, amit csakis abban az esetben teljesülhet, ha a Hamász teljesen megsemmisül – mutatott rá.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn közölte, hogy nem érkezett őszinte javaslat a Hamász részéről a túszok szabadon bocsátásával kapcsolatban. Alternatívaként egy izraeli javaslatot említett meg, amelynek részleteiről azonban nem árult el konkrétumokat.

A miniszterelnök éppen akkor adta ezt a nyilatkozatát, amikor a Hamász fogságában lévő túszok tüntető családtagjai megrohamozták a parlament épületét, és emiatt bent meg is kellett szakítani az ülést. A túszok rokonai már eddig is jelentős nyomást gyakoroltak a kormányra egy újabb túszcserét is tartalmazó megállapodás érdekében.

Haiman közölte: a családok a túszok elengedéséért cserébe tűzszüneti megállapodást követelnek, ami ellentmond az izraeli kormánynak a Hamász totális megsemmisítésére vonatkozó tervének.

Az izraeli miniszterelnök a túszok családtagjainak a következő magyarázatot adta: a Hamász ajánlata nem őszinte, helyette az izraeli kormány javaslatát ajánlotta, amelyről azonban nem osztott meg részleteket.

Netanjahu már vasárnap közölte, hogy elutasította a Hamásznak az izraeli túszok elengedését is tartalmazó javaslatát, amely a háború befejezése mellett az izraeli erők visszavonulását és a palesztin foglyok szabadon bocsátását is feltételként szabta meg.

Izraeli információk szerint több mint 130, október 7-én elrabolt túsz raboskodik még a Hamász és más palesztin fegyveres szervezetek fogságában, immáron 108 napja.

A gázai háborúról és a túszok elengedéséről szóló tárgyalások a következő napokban Kairóban folytatódnak – írta a Wall Street Journal amerikai lap.

Oda tart az amerikai elnök közel-keleti főtanácsadója, Brett McGurk is, aki a tervek szerint Abbász Kamellel, az egyiptomi hírszerzés vezetőjével találkozik. Innen Dohába utazik tovább, ahol Muhammad bin Abdul Rahman asz-Száni katari miniszterelnökkel tárgyal.

A Hamász és az izraeli kormány között létrejött novemberi alku keretében 105 izraeli túszt engedtek szabadon 240 palesztin rab elengedéséért cserébe, és egy hétre tűzszünet jött létre a Gázai övezetben.

Nyitókép: Reuters/Ronen Zvulun

#Külföld#Hamász#izrael#túszcsere#Gáza övezet#háború