Külföld

Családja szeme láttára lőtték agyon a mintaapát, kiderült, hogy álnéven bújkáló bérgyilkos

rtl.hurtl.hu

2024. január 14. 13:49

Felesége azt hitte, szlovén férfivel alapított családot, a brutális haláleset után derült ki, hogy a férfit körözte az Interpol.

Agyonlőttek egy szerb férfit Brazíliában családja szeme láttára a múlt héten, számolt be róla a New York Post. Ha ez önmagában nem lenne elég sokkoló, utána az is kiderült: a szerb férfi álnéven élt az országban, korábban bérgyilkosként ügyködött, az Interpol pedig tíz éve kereste.

A 43 éves Darko Geisler feleségével és három és fél éves kisfiával tartott hazafelé, éppen biciklijeiket tették le. Ekkor odalépett hozzá egy maszkos fegyveres, és közvetlen közelről fejbe lőtte, majd bepattant egy ismeretlen autóba, és elhajtott. Semmi nyomot nem hagyott maga mögött.

A hatóságok a haláleset után felvették a kapcsolatot a szlovén nagykövetséggel: általuk kiderült, hogy Geisler egy másik ember útlevelét használta sajátjaként, amelyet egy szlovén állampolgár még 2017-ben vesztett el. Brazíliában sajtóhírek szerint már Dejan Kovačként ismerték őt.

Rövidesen az is kiderült, hogy a férfi ellen elfogatóparancs van érvényben több gyilkosság miatt is, amelyeket Montenegróban követett el. Az itteni hatóságok megerősítették, hogy Geisler korábban bérgyilkos volt.

A bérgyilkos tíz éve menekült a hatóságoktól, kilenc éve élt Brazíliában. Feleségét 2015-ben, vagy 2016-ban ismerte meg. Montenegróból azután menekült el, hogy 2014 karácsonyán megölt egy férfit egy börtön bejáratánál. A férfi feleségének fogalma sem volt múltjáról, szentül hitte, hogy egy szlovénhez ment hozzá.

A bérgyilkos viselkedése Brazíliában látványosan megváltozott, fiát rendszeresen vitte iskolába, és a többi szülővel a környéken is jó kapcsolatot ápolt annak ellenére, hogy alig beszélt portugálul.

Nyitókép: Brazilian Civil Police / Policía Civil

#Külföld#szerb#bérgyilkos#brazília#gyilkosság#kivégzés#család#hamis#útlevél#bujkál#körözés

Címlapról ajánljuk