Külföld

Újabb Epstein-iratok láttak napvilágot: Bill Clinton neve újra előkerült, egy döglött macska pedig először

rtl.hurtl.hu

2024. január 5. 11:04

Nevek, nevek és újabb nevek az immár nem titkos dokumentumokból.

Mint arról beszámoltunk, szerdán nyilvánosságra hozták azoknak a bírósági iratoknak egy részét, amelyek a kiskorú lányok szexuális kizsákmányolása, szexuális bűncselekmények és kiskorúakat érintő emberkereskedelem miatt 2019-ben vizsgálati fogságba került, majd ott váratlanul meghalt Jeffrey Epsteinnel kapcsolatos ügyben születtek korábban.

A szerdán közzétett csaknem ezer oldalnyi irat a Ghislaine Maxwell ellen indított polgári perben keletkezett, jelentős része már korábban is nyilvános volt. Ghislaine Maxwell Jeffrey Epstein barátnője, fő segítője volt, és húsz év börtönre ítélték prostitúció elősegítése és emberkereskedelem miatt. Maxwell ellen Virginia Giuffre indított polgári pert, amiért közreműködött az ellene elkövetett szexuális bűncselekményekben. 

A bírósági ügy 2017-ben közös megegyezéssel zárult, az akkor személyiségi jogok miatt titkosított iratok közül 2019-ben 2000 oldalt már nyilvánosságra hoztak, majd a rákövetkező években is kerültek nyilvánosságra részletek az ügy dokumentumaiból,

Mint írtuk, Bill Clinton, Donald Trump, András herceg, Alan Dershowitz, Michael Jackson és David Copperfield neve is szerepelt a szerdán nyilvánosságra hozott bírósági iratokban.

Csütörtökön 19 új dokumentum, több mint 300 oldalnyi irat vált elérhetővé  Epstein bírósági peréből, írja a Guardian.

Az új dokumentumok között található egy e-mail váltás Virginia Giuffre és Sharon Churcher újságíró között 2011-ből. Churcher azt írja, hogy Giuffre joggal aggódik amiatt, hogy miként fogja a Vanity Fair magazin az Epsteinről szóló cikkét tálalni. Giuffre azt állította, hogy Bill Clinton – aki jól ismerte Epsteint –, beviharzott a Vanity Fair szerkesztőségébe, és megfenyegette Graydon Carter főszerkesztőt, hogy a milliárdos üzletemberről szóló sztorit ne hozzák le. Carter tagadta, hogy Clinton járt volna a szerkesztőségben vagy fenyegetőzött volna.

John Connolly, a Vanity Fair-cikk szerzője 2019-ben arról beszélt, hogy maga Epstein fenyegette meg a lap főszerkesztőjét, amikor kiderült, hogy az ellene felhozott vádakról a magazin riportot írna, és 2006-ban, amikor az újságíró már javában a cikken dolgozott, Carter háza elé egy döglött macskát dobtak. Akkor állítólag Carter közölte az újságíróval, hogy aggódik a gyerekei biztonságáért, mire a beosztottja úgy döntött, felhagy a témában az oknyomozással, írja a Guardian.

A most napvilágra került iratok tartalmaznak egy tanúvallomást is Epstein egyik vádlójától, akit Epstein masszőrként vett fel. Az akkor még középiskolás lány állítólag más középiskolás korú lányokat is felhajtott Epsteinnek.

Nyitókép: Stephanie Keith/Getty Images

#Külföld#Jeffrey Epstein#szexkereskedelem#szexuális kizsákmányolás#ghislaine maxwell#bill clinton#András herceg

Címlapról ajánljuk