Halálos fenyegetés miatt nyomoznak a Fülöp-szigetek volt elnöke ellen
2023. november 15. 16:24
Rodrigo Duterte szeretné holtan látni a „kommunistákat”, és külön is megnevezett egy képviselőnőt.
Ügyészi idézést kapott a Fülöp-szigetek volt elnöke, Rodrigo Duterte, aki a gyanú szerint halálosan megfenyegette a törvényhozás egy női tagját. Az AP hírügynökség szerint ez az első ismert büntetőeljárás Duterte ellen azóta, hogy tavaly júniusban véget ért hatéves elnöksége, melynek során több ezer halálos áldozattal járó kábítószerellenes harcával hívta fel magára a figyelmet.
A Dutertét feljelentő képviselőnő, France Castro közölte, a volt elnök a múlt hónapban egy tévéműsorban nyilatkozott arról, hogy lánya, Sara Duterte alelnök azt kérte a kongresszustól, hagyjanak jóvá pluszforrást a hírszerzés számára. Ezt a baloldali törvényhozók, köztük Castro ellenezték, amit Rodrigo Duterte úgy kommentált, hogy a hírszerzési forrásokat arra kellene felhasználni, hogy célba vegyék a „kommunistákat”, akiket holtan akar látni.
Duterte külön megemlítette a képviselőnőt, bár csak a keresztnevén, de France Castro szerint világos, hogy őrá utalt, és mivel a volt elnök továbbra is befolyásos, félti az életét.
Nyitókép: Ezra Acayan/Getty Images