Külföld

Donald Trump: Orbán Viktor Törökország vezetője

rtl.hurtl.hu

2023. október 24. 7:36

Az egykori amerikai elnök meglehetősen furcsa kijelentést tett egy kampányrendezvényen Orbán Viktor magyar miniszterelnökről.

Donald Trump New Hampshire-ben, azon belül is Derry-ben tartott kampányrendezvényt hétfőn, és szokásához híven hosszas külpolitikai fejtegetésbe kezdett, most éppen a Hamász Izrael elleni támadása miatt. Azt állította, hogy Joe Biden hibája, hogy a palesztin terrorszervezet izraeli civileket ölt meg, majd közölte, ha ő lett volna az elnök, akkor ez nem történt volna meg, ahogyan Oroszország sem rohanta volna le Ukrajnát. Később még érdekesebb fejtegetésbe kezdett.

Van egy fickó, Orbán Viktor, van, aki már hallott róla? Ő a világ egyik legerősebb vezetője, ő Törökország vezetője

– mondta a magyar kormányfőről Trump.

Később kiderült, hogy vélhetően nyelvbotlás történt, mert aztán már Magyarország „fejeként” emlegette Orbánt Trump, aki szerinte kemény kézzel irányítja az államot, és aki szerinte azt tanácsolná Joe Bidennek, hogy mondjon le, és engedje vissza Trumpot az Egyesült Államok élére. A magyar miniszterelnökre a beszéde végén is kitért.

Emlékezzetek arra, amit Orbán Viktor mondott: hozzátok vissza Trumpot és minden jó lesz. Béke lesz. Az egész világról beszélt 

– tette hozzá Trump, aki kitért az ellene folyó szövetségi eljárásokra is, amik miatt a Nobel-békedíjas Dél-Afrikai elnökhöz, Nelson Mandelához hasonlította magát, aki 27 évet töltött börtönben, mert ellenezte a dél-afrikai apartheid rendszert.


Nyitókép: Amanda Sabga / Reuters

#Külföld#donald trump#orbán viktor#törökország#izrael