A Palesztin Hatóság brüsszeli képviselője nem hajlandó elítélni az Izrael elleni támadást
2023. október 10. 20:12
Szerinte csak az vethet véget az erőszaknak, ha Izrael kivonul az 1967 óta elfoglalt területekről.
A Euronewsnak nyilatkozva nem volt hajlandó elítélni a Hamász által Izrael ellen elkövetett támadást a Palesztin Hatóság brüsszeli képviseletének első tanácsosa. Hasszán Albalawi kijelentette:
Azon a napon, amikor Izrael Állam a saját határain belül marad, és egyúttal létrejön a független, szuverén palesztin állam, azon a napon, amikor a palesztinok minimális jogait tiszteletben tartják, ha azon a napon támadás éri őket, elítélem majd. De a mostani helyzetben nem. Nem tudom elítélni, mert mindez a történtek logikus következménye
Szerinte sok európai nem ért egyet azzal, hogy kitűzték az izraeli zászlót az uniós épületek elé. „Ha azt mondják, Izraelnek joga van megvédeni magát, azzal garanciát és igazolást adnak azokra a bűnökre, amelyeket Izrael a palesztin lakosság ellen követ el” – közölte.
Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne kitörni az erőszakból, azt mondta: nem létezik katonai megoldás, csak politikai megoldás lehetséges, aminek összhangban kell lennie a nemzetközi joggal – ez pedig kimondja, hogy Izraelnek ki kell vonulnia az 1967 óta elfoglalt területekről.
Mint arról a Híradóban beszámoltunk, Izrael ENSZ-nagykövete szerint 100-150 túszt vihettek magukkal a Gáza övezetbe a Hamász fegyveresei, az elraboltak között számos külföldi állampolgár is van. A terroristák szóvivője azt mondta, ha Izrael figyelmeztetés nélkül bombázza Gáza lakosságát, elkezdik kivégezni a túszokat.
Nyitókép: REUTERS/Amir Cohen