Külföld

Gyerekek körében terjesztette a náci ideológiát a Németországban betiltott szervezet

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 27. 13:04

Szerdán reggel házkutatásokat tartottak az Artgemeinschaft tagjainál.

A német belügyminisztérium szerdán közölte, hogy betiltott egy szélsőjobboldali, rasszista csoportosulást, amely arról ismert, hogy gyerekek és fiatalok körében terjeszti antidemokratikus eszméit. A kora reggeli órákban házkutatásokat tartottak a szervezet tagjainál, derült ki az AP hírügynökség tudósításából.

A tárca közlése szerint a mintegy 150 taggal rendelkező Artgemeinschaft csoportosulás mellett annak számos alszervezetét is betiltották. Nancy Faeser belügyminiszter szerint a „szektariánus, mélyen rasszista és antiszemita” szövetség felszámolása újabb csapást jelent a jobboldali szélsőségesek és azok számára, akik a mai napig náci ideológiát terjesztenek.

Az Artgemeinschaft vallásos álca mögé bújva a nemzetiszocialista fajelméletnek megfeleltethető célokat hirdetett. 

Tagjait arról is eligazította, hogyan válasszanak maguknak megfelelő párt Közép- és Észak-Európából, hogy „megfelelő” géneket örökítsenek át utódjaiknak. Az ettől eltérő származású embereket alsóbbrendűnek tekintették.

Egy héttel korábban a Hammerskins neonáci csoportosulás tagjai ellen hajtottak végre hasonló akciót a német hatóságok. Idén februárban a szervezet tagjait a frankfurti repülőtéren tartóztatták fel, amikor Magyarországra akartak utazni, hogy részt vegyenek a kitörés napi rendezvényeken.

Nyitókép: Jan-Philipp Strobel/picture alliance via Getty Images

#Külföld#németország#házkutatás#betiltás#nácik