Külföld

Űrrakétát lőtt fel Észak-Korea, majdnem sikeres is volt

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 24. 6:43

Kémműholdat próbált földkörüli pályára állítani Észak-Korea. Az űrrakéta indítása jól indult, de aztán történt egy hiba. 

Észak-Korea „űrrakétát” indított – közölte a dél-koreai vezérkar.  A dél-koreai egyesített vezérkar, amelyet a Yonhap dél-koreai hírügynökség idézett, kijelentette, hogy Phenjan rakétát indított, amely az állítása szerint „űrbe juttatásra alkalmas eszköz”, de további részleteket nem közölt.

Az űreszközzel egy kémműholdat próbáltak földkörüli pályára állítani, de az sikertelen volt – jelentette később a KNCA észak-koreai hírügynökség. A jelentés szerint a rakéta első két fokozata sikeresen beindult, a harmadik fokozat beindításánál azonban hiba történt.  A rakétaindítás kudarcát a dél-koreai hadsereg is megerősítette.

Szöul törvénytelennek nevezte a rakétaindítást, arra hivatkozva, hogy sérti az ENSZ határozatait, amelyek megtiltják Észak-Koreának, hogy ballisztikus technológiával hajtson végre kísérleteket, amelyet egyaránt használnak űreszközök világűrbe juttatására, illetve (háborús célú) rakétaként.

A rakétaindítás néhány nappal azután történt, hogy az amerikai, a dél-koreai és a japán vezetők az egyesült államokbeli Camp Davidben találkoztak, a tárgyalás egyik fő témája az észak-koreai nukleáris fenyegetések voltak.

Májusban Észak-Korea már megkísérelte földkörüli pályára helyezni az általa katonai felderítő műholdnak nevezett eszközt, de a hordozó rakéta néhány perccel az indítás után a tengerbe zuhant.

Nyitókép: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2023. augusztus 14-én közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy hadiipari vállalat gyárában tett augusztus 11-12-i látogatásán egy nem megnevezett településen. – Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS

 

#Külföld#észak-korea#rakéta#űrrakéta#kémműhold

Címlapról ajánljuk