Külföld

„Túlzás, hogy kimenekítettek” – ilyen volt a nigeri puccs a külügy segítségével hazajutott magyar turista szemével

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 4. 7:04

A világ szinte összes országában járt már az a férfi, aki feltehetően egyedüli magyarként éppen Nigerben tartózkodott a katonai puccs kirobbanásakor, és akinek a hazautazását a külügyminisztérium konzuli szolgálata segítette. Beszámolója szerint a hatalomátvételt követő első napokban egyáltalán nem voltak nyugtalanok a helyiek, a hétköznapi élet pedig azután is zavartalanul folyt tovább, hogy az elnöki gárda őrizetbe vette a két éve megválasztott vezetőt és családját. A magyar férfi turistaként látogatott az afrikai országba, és éppen egy vidéki kulturális programról indult a főváros felé, amikor megtudta, lezárták a repülőteret.

„Afrika 55 országából 52-ben jártam már, tapasztalataim szerint a Nigerben élők a kontinens más országaihoz képest sokkal kedvesebbek, segítőkészebbek és előzékenyebbek” – mondta az rtl.hu-nak az a – névtelenséget kérő – magyar férfi, aki négy bolgár turistával közösen éppen Nigerben tartózkodott a múlt héten kezdődött puccs kirobbanásakor.

niger puccs magyar turista afrika kulugyminszterium
A főváros augusztus 2-án – Fotó: Balima Boureima/Reuters

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán azt mondta vele kapcsolatban, hogy „kimenekítették” őt az országból, de ez a szóhasználat szerinte túlzás, mert mint mondta, a hétköznapokban egyáltalán nem volt érezhető a veszély.

„A magyar konzuli szolgálat ugyanakkor rengeteget segített a hazautazásban. Csulák Péter, a térségért felelős tripoli konzul végig tartotta velem a kapcsolatot, sőt, ő vette fel a hazautazók listájára a bolgár útitársakat is, az ő konzuljuk ugyanis szinte semmit sem tett” – fogalmazott.

A világutazó férfi azt mondta, hogy a puccs kitörésének napján Agadezben voltak, ami a fővárostól, Niamey-től 740 kilométerre fekszik.

niger puccs magyar turista afrika kulugyminszterium
Életkép Niamey-ben – Fotó: Balima Boureima/Reuters

Niger területe nagyjából tizenkétszer akkora, mint Magyarországé, északi, észak-keleti területének nagy része pedig a Szaharában van. Az országban a muszlimok vannak többségben, Agadezben pedig minden évben megrendezik az ország egyik leghíresebb kulturális fesztiválját, amellyel Mohamed Mekkából Medinába vezető útjára emlékeznek. Sokan itt választanak maguknak párt is, a férfiak általában harci és táncos bemutatót tartanak a házasság előtt álló nőknek.  

Miután a turistacsoport megnézte az ünnepséget, visszaindult a fővárosba. Az utazás ideje alatt kapott értesítést az egyik bolgár turista a légitársaságtól, hogy lezárták az állam repülőterét, és hogy emiatt törölték a gépüket is. Nem sokkal később az internetről megtudták azt is, puccs történt az országban, és hogy a két éve demokratikusan megválasztott Mohamed Bazoum elnököt fogva tartja az elnöki gárda.  

Miután a turistacsoport nem tudta elhagyni az országot, két napig még a fővárosban maradt, de nyugtalanságnak semmi jelét nem látták. „Végig helyi emberekkel érintkeztünk, megnéztük a nemzeti múzeumot, vásároltunk, beültünk cukrászdába, voltunk az állatkertben, a kézművespiacon, de semmilyen bizonytalanságot nem tapasztaltunk. Nem is hallottunk atrocitásról, de még az arckifejezések sem változtak, az ellenségeskedésnek pedig még a szikrája sem látszott” – fogalmazott a magyar férfi, akinek a szavai alapján a hétköznapi emberek szintjén a sokak által felelősnek tartott Wagner-csoport jelenlétére sem utalt semmi. (Erről bővebben keretes írásunkban olvashat.)

niger puccs magyar turista afrika kulugyminszterium
Életkép Niamey-ben augusztus 2-án – Fotó: Balima Boureima/Reuters

Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a nagyjából 20-25 milliós lakosság egy része nem is értesült az országban zajló fejleményekről. Az igen szegény országban ugyanis a hivatalos statisztikák alapján csaknem 70 százalékos az írástudatlanság, sokaknak nincs tévéjük, és vannak, akik nem törődnek a politikával, mert úgy érzik, nincs hatással az életükre az, hogy ki vezeti az államot.

Az országban magas a termékenységi ráta, a nők átlagosan 6-7 gyereket szülnek. A többség a mezőgazdaságban dolgozik, de jelentős kihívásokkal kell megküzdeniük a szárazság és az elsivatagosodás miatt, délen pedig a hirtelen áradások vezetnek természeti katasztrófákhoz. Az ország ugyanakkor gazdag nyersanyagokban, jelentős a kobalt, a gyémánt és az uránkészlet is, Niger az Európai Unió második legjelentősebb uránszállítója, a világon pedig a hetedik legnagyobb termelő. Jelentős nyugati támogatásokat kap az ország Európából és az Egyesült Államokból is, utóbbi országnak katonai bázisa is van északon.

A puccsnak egyébként semmi előjele nem volt, a brit külügyminisztérium például két hete még a piros-sárga-zöld jelzések közül a sárgába sorolta Niger középső részét, ez mára pirossá változott.

niger puccs magyar turista afrika kulugyminszterium
Augusztus 3-án ezrek tüntettek a puccsisták mellett

A turistacsoportnak végül a konzuli szolgálat jelezte, hogy az olasz hadsereg segítségével el tudják hagyni Nigert. Indultak francia gépek is, de miután az országban jelentős számú francia állampolgár él, ők elsőbbséget élveztek, így a magyar-bolgár csoport tagjai nem fértek fel ezekre a repülőkre.

„Hálával tartozom az olasz hadseregnek, hogy uniós állampolgárként elvittek minket onnan, de a menekítés és az evakuálás szavakat túlzásnak érezném a mindennapokban tapasztaltak alapján” – mondta a magyar férfi, akit végül katonai géppel vittek egy Rómához közeli reptérre. Itt az olaszországi magyar konzuli szolgálat képviselője, Papp Csilla várta őt, és segítette a római repülőtérre jutását. Innen Bécsbe repült, ahonnan busszal érkezett vissza Budapestre augusztus 2-án. „Köszönettel gondolok a konzuli segítőimre” – jegyezte meg. A pluszköltségeket (a szállást, a bécsi repülőjegyet és onnan Budapestre a buszjegyet) természetesen neki kellett állnia, Niger ugyanis az utazásra nem javasolt kategóriában szerepel a külügy honlapján. 

Állítása szerint a helyiek egyáltalán nem viselkedtek feszülten, és érkezésekor sem tapasztalt semmi olyat, amely arra utalt volna, hogy államcsíny készül. A puccs után ráadásul ugyanannyi rendőr volt az utcákon, mint előtte – tette hozzá. Tapasztalatai alapján azt mondta, hogy Niger valóban szegény ország, de utazásai során a kontinensen látott már jóval nagyobb nélkülözést is. „Niamey-ben az emberek ruhái tiszták, rendezettek voltak, volt közlekedés is, buszokkal, taxikkal, tuktukokkal. Afrika más országaihoz képest szerintem valamivel jobban élnek” – fogalmazott.

A világban egyébként már csak 23 olyan ország van, ahová nem látogatott el valamilyen kulturális körutazás keretében, ezekből Afrikában három található: Csád, Lesotho és Dél-Szudán. Tervei szerint hamarosan ezeket is felkeresi.

Nigerben az elnöki gárda július 26-án őrizetbe vette az elnököt, a puccsisták vezetője, Abdourahamane Tiani tábornok felfüggesztette az alkotmányt, és az ország első emberévé nevezte ki magát. 

Niger hagyományosan a nyugati államok szövetségesének számít. Niamey volt francia gyarmat, és különösen szoros kapcsolatot ápol Párizzsal, amely mintegy 1500 katonát állomásoztatott az országban. A kontingens feladata a nigeri kormány terrorizmus elleni harcának támogatása. (A puccs után a francia állampolgárok többnyire elhagyták az országot.) Az Egyesült Államoknak szintén van egy légi bázisa Nigerben, ahonnan dróntámadásokat hajt végre a térségben aktív dzsihadisták ellen, valamint figyelemmel kíséri a szélsőséges iszlamista csoportok működését. 

A puccs hátterében sokan az orosz Wagner-csoportot sejtik, amely a térségben harcol a szélsőséges iszlamisták ellen. Erre utal az is, hogy a július 26-i események idején néhány százan (később több ezren) az utcára vonultak közül többen orosz zászlókat is lengettek, miközben nyugatellenes jelszavakat skandáltak. A junta egyik tagja a CNN beszámolója szerint Maliba látogatott, ahol egy Wagner-szövetséges vezetővel tárgyalt. 

Niger a világ hetedik legnagyobb urántermelője, így az Európai Uniónak gondot okozhat, ha kiterjeszti a szankciókat az orosz uránra is, a nigeri fejlemények miatt ugyanis nehezebb lesz pótolni a kieső mennyiséget. Az afrikai ország hétfőn már jelezte: felfüggeszti az egyik legfőbb exportcikknek számító urán kivitelét. 

niger puccs magyar turista afrika kulugyminszterium

Az országban tömeges erőszak egyelőre nem történt, de a francia nagykövetséget megtámadták, és áramkimaradások is előfordultak. Az ENSZ, az Afrikai Unió és az Európai Unió mellett számos ország vezetése elítélte a múlt heti államcsínyt, és továbbra is Mohamed Bazoumot, az ország 2021-ben demokratikusan megválasztott elnökét ismeri el Niger legitim elnökének. A jelentős külföldi támogatásokat felfüggesztették.

Nyitókép: Souleymane Ag Anara/Reuters

#Külföld#Niger#puccs#magyar turista#afrika#külügyminisztérium#ma