Külföld

Donald Trump hiába perelte be 475 millió dollárra a CNN-t

rtl.hurtl.hu

2023. július 30. 11:08

A volt amerikai elnöknek nagyon nem tetszett, hogy egy véleményben Hitlerhez hasonlították. Keresetét azonban elutasították.

Donald Trump korábban 475 millió dollárra perelte e CNN-t rágalmazásért. Trump állítása szerint a tévétársaság a választási csalását hazugságnak nevezte és ez által Adolf Hitlerhez hasonlította.

A Reuters cikke szerint a tárgyalás során a bíró a CNN kijelentéseit visszataszítónak nevezte, ugyanakkor megjegyezte, hogy a fenti állításokat véleményként, nem pedig tényként közölték. Egy vélemény közlése nem ütközik törvénybe, így emiatt a volt amerikai elnök keresete nem áll meg.

Donald Trump a döntésre nem reagált. A sajtótitkára közölte, hogy egyetértenek azzal, hogy a CNN kijelentései visszataszítóak voltak, ugyanakkor megjegyezték: a CNN-t felelősségre fogják vonni, igaz, azt nem részletezték, milyen módon. A döntés ellen egyelőre nem fellebbeztek.

Donald Trump kapcsán az rtl.hu korábban megírta, hogy a volt amerikai elnök akkor is elindulna a 2024-es választáson, ha időközben börtönbe kerülne. Hogy miért csukhatják le Turmpot, azzal korábban az RTL Híradója is foglalkozott:

Nyitókép: Rob Carr / Getty Images

#Külföld#donald trump#rágalmazás#cnn#per

Címlapról ajánljuk