Észak-Koreába szökött amerikai katonák, akik filmsztárrá váltak – egyikük sincs már életben

A két Koreát elválasztó határra látogató turistacsoport tagjai eleinte el sem akarták hinni, hogy amit látnak, az nem vicc. Egy velük utazó fiatalember ugyanis mindenkit, még a határt őrző katonákat is meglepve váratlanul rohanni kezdett – át a határon, Észak-Koreába. Mire a dél-koreai és amerikai katonák feleszméltek, már késő volt. A férfi átjutott, majd eltűnt.

Először azt hittem, egy haverjával a TikTokra készít valami őrülten ostoba, csínytevős videót 

– mondta el az AP amerikai hírügynökségnek a 43 fős turistacsoport egyik új-zélandi tagja. Sarah Leslie elmondása szerint a farmert és fekete pólót viselő férfi Szöulban csatlakozott hozzájuk, amikor busszal elindultak az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezethez, ahol a túra végén meglátogatták a szigorúan őrzött határ legismertebb részét, Panmindzson falut.

A férfi ezt a helyet választotta az átszökésre. Leslie elmondása szerint a fiatalember „teljes sebességgel” kezdett el átrohanni a határvonalon Észak-Korea irányába. A csoport egy másik tagjának elmondása szerint hangosan hahotázva futott át, majd eltűnt a szemük elől. Az ott szolgálatot teljesítő amerikai és dél-koreai katonáknak már nem volt idejük arra, hogy elfogják.

Katona, bajban

Azután kiderült, hogy a férfi a 23 éves Travis King volt, az amerikai hadsereg közlegénye, aki ezzel több mint negyven év után az első amerikai katona lett, aki átszökött a világ legelzártabb és egyben egyik legszegényebb országába. Hogy miért tette, azt egyelőre nem tudni. Családja is értetlenül áll az eset előtt, elmondásuk szerint pár nappal korábban még az mondta nekik, alig várja, hogy hazatérhessen egy Egyesült Államokba.

Pedig a szökést már napokkal korábban elő kellett készítenie. A demilitarizált zónához ugyanis nem lehet egyszerűen csak odautazni, több napos előkészületet igényel, helyet kell foglalni egy turistacsoportba, és mint Leslie elmondta, neki még az útlevelét is előre le kellett adnia, hogy engedélyt kapjon a részvételre.

King tettére egyelőre csak az adhat valamelyest magyarázatot, hogy bajban volt. Mint kiderült, egy nappal korábban szállították volna vissza az Egyesült Államokba, ott pedig fegyelmi eljárás várt rá, ami várhatóan azzal zárult volna, hogy elbocsátják a hadsereg kötelékéből. King ugyanis előtte két hónapot ült börtönben Dél-Koreában, mert verekedésbe keveredett helyiekkel egy szöuli bárban, majd ellenállt a letartóztatásnak.

Szabadulása után egy hétig felügyelet alatt tartották egy dél-koreai amerikai bázison, majd kikísérték a szöuli nemzetközi repülőtérre, egészen a vámellenőrzésig, ahonnan egyedül mehetett tovább. Egészen a beszállókapuig jutott, de a CNN információi szerint ott közölte a személyzettel, hogy nem találja az útlevelét, ezért visszakísérték az indulási oldalra.

Másnap a turistacsoport tagjaként, civil ruhákban tűnt fel. Hogy közben mit csinált, nem tudni. 

Az amerikai hadsereg csak akkor tudta meg, hogy eltűnt, amikor a gépe leszállt az Egyesült Államokban, és ő nem volt sehol. Sorsáról azóta sem tudni semmit, az amerikai hatóságok csak annyit közöltek, hogy felvették a kapcsolatot Észak-Koreával Travis King ügyében. 

Katonák, bajban

King esete több hasonlóságot is mutat azoknak a katonáknak a történeteivel, akik korábban szöktek át Észak-Koreába, bár már nagyon rég fordult elő ilyesmi. Eric Scott amerikai történész, aki könyvet írt a hidegháborús disszidensekről, az NPR amerikai közszogálati adónak King ügyéről azt mondta, hogy kutatásai szerint nem elsősorban politikai okok vezették azokat, akik átszöktek a vasfüggöny túloldalára, hanem nagyrészt személyes indokok: magánéleti problémák vagy fegyelmi eljárások elől menekültek, esetleg hirtelen jött ötletből szöktek át.

Kingnek mindössze hat elődje volt, aki Észak-Koreába menekült át. Az érintett amerikai katonák közül négyen közvetlenül a koreai háborút lezáró tűzszünet utáni években. 

Mindannyian fiatalok voltak, és menekültek valami elől. Életük pedig meglepően alakult: filmsztárok lettek Észak-Koreában.

Az első katona a 19 éves Larry Allen Abshier volt, aki 1962 májusában átszökött a határon. A közlegény egy éve szolgált Dél-Koreában, és katonai bíróság várt rá, mert többször is rajtakapták, hogy marihuánát szív szolgálat közben. Három hónappal később a szintén katonai bíróság által fenyegetett, továbbá az életével is elégedetlen 21 éves James Jospeh Dresnok szaladt át fényes nappal az aláaknázott határon.

Egy évvel később a 19 éves Jerry Wayne Parrishen volt a sor. Járőrözés közben eldobta mindenét, köztük a fegyverét, amire egy anyjának szóló üzenetet írt, és átment a határon. Katonaszökevény társainak elmondása szerint személyes okok vezették: nem mert hazamenni, attól félve, hogy mostohaapja megöli, mert szerinte lefeküdt mostohatestvérével.

A negyedik katona Charles Robert Jenkins őrmester volt, aki 1965-ben, tíz sörtől részegen sétált át a határon, mert egyre életveszélyesebbnek tartotta a szolgálatot, és attól tartott, hogy Vietnámba fogják vezényelni. Jenkins 

arra készült, hogy a szovjet nagykövetségre megy menekültként, és utána majd egy fogolycsere részeként visszaviszik az Egyesült Államokba, ahol leszerelik a hadseregtől. Végül majdnem negyven évig volt Észak-Korea foglya.

Rajtuk kívül még két amerikai katona kötött ki Észak-Koreában: a dél-koreai állampolgárságú Roy Chung, aki Németországban tűnt el 1979-ben, és Phenjan két hónappal később bejelentette, hogy hozzájuk szökött. Sorsáról alig lehet tudni valamit. King előtt utoljára, 1982-ben pedig Joseph T. White szökött át az észak-koreai határon, állítólag három évvel később egy folyóba fulladva halt meg. 

Filmsztárok

A négy katona észak-koreai életéről kevés információ ismeretes, és azt is leginkább csak Jenkins és Dresnok elbeszéléséből lehet tudni, akik egymástól teljesen eltérően élték meg a helyzetet. Jenkins szerint maga volt a pokol, míg Dresnok elmondta, hogy a világ minden kincséért sem cserélte volna le észak-koreai életét semmi másra.

A négy katonát elfogásuk után hosszú, verésekkel tarkított kihallgatásoknak vetették alá, majd végül Phenjanban együtt élhettek egy egyszobás lakásban, ahol éveken át az volt a „munkájuk”, hogy az észak-koreai rendszert tanulják, és az államalapító Kim Ir Szen munkásságát tanulmányozzák. Közben az észak-koreai vezetés propagandacélokra használta fel őket: arcképük plakátokon szerepelt, és a nyugati világot átkozó üzeneteket kellett készíteniük.

Egyszer próbáltak csak megszökni. Mind a négyen elmentek a phenjani szovjet nagykövetségre, hogy menedékjogot kérjenek, de onnan elhajtották őket. Azt hitték, ezzel halálos ítéletüket írták alá, de végül nem ölték meg őket. 

Helyette inkább politikai átnevelésre kötelezték őket, majd pár évvel később megkapták az észak-koreai állampolgárságot, amit nem utasíthattak vissza. Később feleségeket is adtak nekik – mind külföldi nő volt, akik nem önszántukból voltak az országban – Abshier kivételével mindannyiuknak gyerekeik is születtek, és családjaikkal a kiváltságosoknak fenntartott fővárosban élhettek. Nyomorúságos körülmények között, folyamatos ellenőrzés alatt, de jobban, mint a rendszeresen éhező átlagos észak-koreaiak.

Nem véletlen, hogy relatíve jól táplálták őket. Az észak-koreai kormányzatnak propagandacélokra volt szüksége rájuk amellett, hogy angolra tanítottak kémeket és katonákat, és nem engedhették meg, hogy úgy tűnjön, éheznek. Amikor pedig Kim Dzsong Il úgy döntött, hogy hazafias filmeket kell készíteniük, a négy katona hirtelen nagyon is hasznos lett a számukra. 

Más ugyanis nem volt az országban, aki eljátszhatná a gonosz amerikaiakat, akik ellen az észak-koreai hazafiak küzdenek.

1978-tól kezdve egymás után szerepeltek különböző filmekben, és igazi filmsztárként váltak ismertté az észak-koreaiak előtt. Szürreális élményként az amerikai foglyokat rendszeresen megállították az utcán az emberek, ismert karaktereik nevén szólítva őket, autogramokat kérve tőlük. Végül tucatnyi filmben szerepeltek, és Jenkis olyan jó színésznek bizonyult, hogy még 2000-ben is kapott szerepet.

Aki menekült, és aki maradt

Abshier 1983-ben, negyvenévesen, szívinfarktusban halt meg, Parrish pedig az 1990-es évek második felében vesztette életét veseleállás vagy gyomorfertőzés miatt. A legtovább Jenkins és Dresnok élt, akik a beszámolóik szerint ki nem állhatták egymást, és egészen másként ért véget az életük.

Jenkins, aki élete legnagyobb tévedésének tartotta, hogy átszökött Észak-Koreába, utolsó éveit Észak-Koreán kívül, szabadon tölthette el Japánban, miután elengedték. A katona egy elrabolt japán nővel házasodott össze Észak-Koreában, és miután a nőt hazaengedték, engedélyt kapott arra, hogy közös gyerekeikkel együtt ő is kövesse nejét. Később könyvet írt, és több interjút is adott észak-koreai életéről, amikben szörnyű pokolként emlékezett vissza az ott töltött évekre. 2017 decemberében halt meg.

Dresnok soha nem jutott ki Észak-Koreából, de nem is akart. Egy róla a kétezres évek közepén készült brit dokumentumfilmben arról beszélt, hogy milyen jó élete van az országban, ahol családot alapított, hírességnek számít, főiskolán oktat, és fiának lehetősége volt egyetemre is járnia. Ahogy a filmeseknek fogalmazott: „leszarom, ha egymilliárd dollárt is raksz le elém aranyban az asztalra”, akkor sem lenne hajlandó elhagyni az országot, ami végső nyughelye is lett: 2016 novemberében halt meg agyvérzésben.  

Nyitókép: Mozaik egy phenjani filmstúdióban. Fotó:  Eric Lafforgue/Art In All Of Us/Corbis via Getty Images