Külföld

Felnyársalt és megölt egy napernyő a strandon egy 63 éves nőt – kártérítést fizet a bérbeadó

rtl.hurtl.hu

2023. július 26. 8:03

A 63 éves nőt a mellkasán találta el az elrepülő napernyő. 

Nem ismerte el felelősségét, de kártérítést fizet egy napernyők bérbeadásával foglalkozó amerikai cég, aminek egyik napernyője felnyársalt és megölt egy 63 éves nőt egy dél-karolinai strandon – írta a helyi sajtó. 

Tammy Perreault a férjével és négy barátjával volt Garden City tengerpartján, amikor a szél felkapta az egyik napernyőt, és az a nő karját és mellkasát átszúrva felnyársalta tavaly nyáron. A nő egy órával később, a kórházba szállítás után halt meg.

Egyik barátja, aki aznap ott volt vele a strandon, elmondta:

Mindenki azt kiáltotta, hogy feküdj, de sajnos ő pont a tűzvonalban volt.

A napernyős cég ellen a nő férje pert indított felesége halála miatt, őket okolva a haláleset miatt. A cég végül peren kívül megegyezett a férfival, és a nő örököseinek kártérítést fizetett. A megegyezés részeként a cég nem ismerte el, hogy az ő hibájukból történt volna az eset, és azt is titokban tartották, hogy mekkora kártérítést fizettek.

Az amerikai hatóságok becslése szerint évente nagyjából háromezer embert sebesítenek meg az országban a strandokra kihelyezett napernyők.

Nyitókép: WMBF News

#Külföld#napernyő#felnyársalt#tengerpart##egyesült államok#Dél-Karolina