Külföld

Beszorult a fagyasztókamrába, meghalt a gyorsétterem vezetője – kártérítést követelnek a gyerekei

rtl.hurtl.hu

2023. május 31. 9:00

Az ajtón elromlott a zár, csak csavarhúzóval lehetett nyitni, de az étteremláncnak kilenc hónap sem volt elég, hogy megjavítsa.

Beszorult a fagyasztókamrába és meghalt egy amerikai gyorsétteremlánc étteremvezetője. A 63 éves Nguyet Le véresre verte a kezét, hogy valahogy kiszabaduljon, vagy megpróbálja felhívni magára a figyelmet – írja a Guardian.

Korábban már írtunk az esetről, de friss hír, hogy a nő négy felnőtt gyereke legalább egymillió dollár kártérítést követel az Arby’s étteremlánctól és az éttermet franchise rendszerben üzemeltető Turbo Restaurants-tól, szerintük ugyanis kilenc hónapja jelezték feléjük, hogy meghibásodott a fagyasztókamra ajtaja, mégsem tettek semmit.

Le gyermekei szerint a nő május 11-én reggel nyitásra érkezett az étterembe, ekkor szorult be a -23 fokos, vagy annál is hidegebb fagyasztókamrába. Később munkatársai már holtan találtak rá. A vizsgálat szerint kihűlés okozta halálát.

Egy volt alkalmazott arról számolt be, hogy a fagyasztókamra ajtaján a zár legalább tavaly augusztus óta nem működött, a dolgozók csavarhúzóval nyitották és zárták, ezt jelezték az étteremláncnak is, de tudatos hanyagság miatt nem került sor a javításra.

Nyitókép: Lebazele / E+ / Getty Images

#Külföld#haláleset#gyorsétterem#hanyagság#fagyasztó#kihűlés

Címlapról ajánljuk