Külföld

Lecsapolt egy víztározót, mert beleejtette a mobilját

rtl.hurtl.hu

2023. május 27. 11:41

Az indiai tisztségviselő utasítására napokon át dolgozott egy szivattyú, több millió liter víz veszett kárba. 

Felfüggesztettek az állásából egy indiai tisztségviselőt, aki több millió liter vizet csapoltatott le egy víztározóból, hogy visszaszerezze mobiltelefonját – írta a BBC, és a helyi sajtó. Az élelmiszerellenőrként dolgozó Rajesh Vishwas a barátaival volt a Cshattíszgarh államban található tározónál, amikor szelfizés közben a telefonja a vízbe esett.

A helyi sajtónak elmondta, úszni tudó helyiek felajánlották neki, hogy megkeresik, de nem jártak sikerrel. Ekkor állítása szerint szóbeli engedélyt kapott egy tisztségviselőtől, hogy elkezdje kiszivattyúzni a vizet a tározóból, hogy vissza tudja szerezni a készüléket. Közlése szerint azért kellett olyan nagyon megtalálnia a mobilt, mert „érzékeny kormányzati adatok vannak rajta”.


A szivattyú végül három napon át működött, amíg a vízügyi hatóságok egyik tisztségviselője egy panasz után ki nem ment a helyszínre, és leállította. Addigra már nagyjából kétmillió liter vizet csapolt le, ami a beszámolók szerint hatszáz hektárnyi termőföld öntözésére lett volna elég.

A víz alapvető erőforrás, nem lehet így elpazarolni – mondta az érintett terület egyik vezetője, magyarázva, hogy miért függesztették fel az állásából a tisztségviselőt, a mobilmentő vízlecsapolás kapcsán indított vizsgálat idejére.

A mobilt egyébként végül sikerült megtalálni, de már csak működésképtelen állapotban.

Nyitókép: Twitter/ The Indian Express

#Külföld#víztározó#lecsapolás#mobiltelefon#india

Címlapról ajánljuk