Külföld

Abortuszt végzett egy megerőszakolt tízéves kislányon, megbüntethetik az orvost

rtl.hurtl.hu

2023. május 25. 19:06

A doktornő a nyilvánossággal is megosztotta a történetet.

Elvégzett egy abortuszt egy tízéves kislányon, aki nemi erőszak által esett teherbe, most külön bizottság vizsgálja egy Indiana állambéli orvos esetét. Az állam republikánus főügyésze azzal vádolta meg Dr. Caitlin Bernardot, hogy nem értesítette a hatóságokat arról, hogy nemi erőszak nyomára akadt.

Az orvos ügyvédjei szerint viszont a hatóságok már nyomoztak az ügyben, amikor a kislány ellen elkövetett bűntény a tudomására jutott, így nem volt mit jelentenie.

Azzal is vádolják a doktort, hogy személyiségi jogi törvényeket szegett meg, amikor megosztotta a kislány történét a nyilvánossággal. Dr. Bernard ügyvédei viszont az ABC szerint hangsúlyozták, hogy a nő nem osztotta meg a kislány nevét, sem semmi személyes adatot róla.

Az ügy először egy helyi lapban jelent meg tavaly júliusban, mindössze hetekkel azután, hogy a legfelsőbb bíróság megszüntette az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmét. Ekkoriban a republikánusok azzal vádolták az orvost, hogy csak kitalálta a történetet. Az alaptalan vádaskodás akkor dőlt be, amikor egy 27 éves férfit hivatalosan is vád alá helyeztek a kislány megerőszakolása miatt.

A meghallgatást egy olyan testület végzi, amelynek tagjait a szintén republikánus Eric Holcomb kormányzó nevezte ki. Ha szabálytalanságot állapítanak meg, akár feddő levéllel, akár felfüggesztéssel is büntethetik a doktort.

Nyitókép: YouTube

#Külföld#abortusz#usa#nemi erőszak#republikánus#bizottság