Külföld

Elítélte a bíróság Donald Trumpot, mert szexuálisan bántalmazott egy nőt

rtl.hurtl.hu

2023. május 9. 22:56

Az esküdtszék szerint szexuális bántalmazás történt, nemi erőszak viszont nem.

Bűnösnek találta egy szövetségi esküdtszék Manhattanben Donald Trumpot, amiért 1996-ban szexuálisan zaklatta, majd rágalmazást követett el E. Jean Carroll ellen. A nő polgári eljárásban perelte a volt amerikai elnököt nemi erőszakért.

Az esküdtszék azt állapította meg, hogy ami történt, nem nemi erőszak volt, ám a szexuális bántalmazás kategóriájába esik. A nő azt állította, hogy Trump egy luxusüzlet öltözőjében erőszakolta meg, majd a vád tagadásakor rágalmazta őt.

A volt elnök tagadta a vádakat, és védőt sem nevezett ki saját maga számára. A polgári ügyeknél szokásos módon nem volt kötelező vallomást tennie a bíróság előtt, ahol nem is jelent meg. 

Carrollnak ötmillió dolláros kártérítést ítélt meg a bíróság.

A per elindítását az tette lehetővé, hogy egy 2022 májusában hozott törvény engedélyezte a nemi erőszak New Yorkban eljárást indító áldozatai számára, hogy még az elévülési idő után is kártérítést követeljenek az őket ért traumáért, írja a CNN.

Nyitókép: Seth Wenig / MTI / AP

#Külföld#donald trump#per#szexuális zaklatás#nemi erőszak#ítélet

Címlapról ajánljuk