Külföld

Őrizetbe vettek egy orosz színházi rendezőnőt, Moszkva a terrorizmus mentegetésével vádolja

rtl.hurtl.hu

2023. május 5. 21:49

Színikritikusok szerint az orosz hatóságok teljes mértékben félreértelmezik a darabot, amely nemhogy mentegeti, hanem kifejezetten ellenzi a terrorcselekményeket. És semmi köze Ukrajnához.

A moszkvai bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte Jevgenyija Berkovics orosz színházi rendezőt, akit azzal vádolnak, hogy a terrorizmust mentegeti az egyik díjnyertes darabjával – írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség alapján az MTI.

A 38 éves színházigazgatót, illetve a darab 43 éves szerzőjét csütörtökön állította elő a rendőrség, de a drámaíró sorsáról csak a későbbiekben döntenek. Az ügyészek állítják, a „Finyiszt egy bátor sólyom” című 2020-as darab sérti az orosz törvényeket.

Az alkotók két hónapig lesznek előzetesben, de akár hét év börtönt is kaphatnak.

A Szvetlana Petrijcsuk által írt darab korábban Arany Maszk díjat szerzett, ami a legrangosabb színházi kitüntetés Oroszországban. A darab olyan Szíriába utazó nőkről szól, akik férjhez mennek iszlám terroristákhoz, de kizárólag nők szerepelnek benne. Színikritikusok szerint a hatóságok félreértik a darabot, melynek üzenete nemhogy mentegeti, hanem kifejezetten ellenzi a terrorizmust.

A darab rendezője ugyanakkor tanítványa és munkatársa Kirill Szerebrennyikov nemzetközileg ismert rendezőnek, akit állítólagos sikkasztás miatt börtönöztek be Oroszországban.

Nyitókép: Alexander Zemlianichenko / AP Photo

#Külföld#oroszország#színház#rendező#letartóztatás