Cölibátusban élő leszbikus apácák – a rendeken belül is egyre többen állnak ki az LMBTQ emberek elfogadásáért

„A szekuláris önmagunk jelen van az apácában, az apáca pedig jelen van a szekuláris önmagunkban” – röviden így foglalja össze identitását Polly Amarosa nővér, az Örök Kényeztetés Nővérei nevű szekuláris apácacsoport tagja. A nővér még 2021-ben alapította meg a renden belül saját kisebb közösségét, amelynek tagjai a szexuális egészség népszerűsítésével és a hagyományos nemi szerepek kifigurázásával foglalkoznak.

Az Independentnek nyilatkozó nővér – civilben transz férfi – ugyanúgy otthon van vallásos témákban, mint a BDSM-ben vagy a dragben. Állítja: „mi vagyunk az, aminek a katolikus egyháznak kellett volna lennie ötven éve”.

A sokakat megbotránkoztató performanszcsoportnak semmi köze az egyházhoz azt leszámítva, hogy a beavatási ceremóniát, illetve számos, általuk felhasznált vizuális elemet is konkrét egyházi gyakorlatok vagy szimbólumok ihlettek. Azonban időközben a katolikus egyházban is egyre több apáca áll ki az Örök Kényeztetés Nővéreihez hasonlóan az LMBTQ-jogokért – igaz, az előbbieknél sokkal visszafogottabban. Cikkünkben bemutatjuk a queerség és az apácaság keresztmetszetét.

Tüntetésből performansz

Mint az LMBTQ közösség számtalan ma élő hagyománya, az apácaruhába bújás is a huszadik század második felének elégedetlenségi mozgalmaiból indult. Először a hetvenes évek San Franciscójában tüntettek a melegek apácaruhában a kirekesztés ellen: ez volt az a körzet, amelyet Harvey Milk, az USA első demokratikusan megválasztott, nyíltan meleg tisztviselője vezetett. Pár évvel később Londonban is megjelentek az apácaruhák, amikor a helyi közösségek az ellen tiltakoztak, ahogy a kormány kezelte az AIDS-krízist.

A jelmezválasztásnak ahhoz is köze volt, hogy az apácaruhás tiltakozókat kevésbé volt kedvük letartóztatni a rendőröknek.

A HIV-válság az Egyesült Királyságban számos meleg férfi életét követelte, így az eredeti apácák közül is sokan meghaltak. A mozgalmat később a kilencvenes években hozták vissza az országba, részben azért, hogy így emlékezzenek a betegségben elhunyt tiltakozókra. 

A közösség számos olyan embert „avatott szentté”, aki az AIDS-járványban vesztette életét, közéjük tartozik például a legendás filmrendező, Derek Jarman is. Polly nővér így fogalmazott a lapnak: „A szentté avatás arról szól, hogy a hőseink előtt tisztelgünk, nem egy birodalom díszeivel, hanem a közösségünk szeretetével.” Manapság azonban szerencsére egyre kevesebbszer kerülnek olyan helyzetbe az apácák, hogy tiltakozniuk kelljen: egyre több idejük van flashmobok, előadások szervezésére, valamint arra, hogy segítsenek „azoknak az LMBTQ embereknek, akik megtapasztalták a vallás negatív aspektusait”.

Persze a mozgalom, amely egyre több nembináris embert szólít meg, ma is talál csatatereket: ilyen például a nemrég elbukott skót törvényjavaslat, amely egyszerűbbé tette volna a jogi nemváltást, vagy az, hogy számos amerikai államban igyekeznek korlátozni a transznemű emberek jogait.

Apácák a bigottság ellen

A szekuláris rend tevékenysége mellett egyre többet hallani arról, hogy „igazi”, keresztény apácák is felszólalnak az LMBTQ közösség jogaiért. Ahogy korábbi cikkünkben taglaltuk, a keresztény világ egyáltalán nem homogén módon viszonyul a közösséghez, a teljesen elzárkózó, bigott álláspontok mellett az egészen nyitott, progresszív gyülekezetek és vélemények is jelen vannak.

Legutóbb idén április 3-án, a Transznemű láthatóság napján hallatta a hangját több ezer amerikai apáca, akik egy a közösség mellett kiálló nyílt levelet publikáltak. Azt írták: „Egészen addig elnyomók maradunk, amíg mi – felesküdött, vallásos katolikusok – tudomásul nem vesszük az LMBTQ+ emberek létezését a saját gyülekezeteinkben. 

Olyan hitalapú közösség felett szeretnénk gyámkodni, ahol mindenki, különösen a transznemű és nembináris testvéreink megtapasztalhatják, milyen egy mély kötődést érezni.

A levél aláírói hangsúlyozzák: tudják, hogy aktivizmusuknak és elkötelezettségüknek nem szabad elmúlnia a Transznemű láthatóság napjával, és hogy „Krisztus teste nem lehet teljes” a transzneműek befogadása nélkül. A levelet három rend tagjai írták alá, amelyek összesen több mint hatezer nővért képviselnek. A Washington Postnak nyilatkozva azt mondta az egyik nővér, aki részt vett a levél írásában, hogy ezt válasznak szánják az amerikai püspökök doktrínájára, amely korlátozta a nemváltó műtéteket a katolikus egészségügyi központokban. Szerinte „számtalan hívő katolikus van, akik szerint létezik másik út”.

Az aláírók arról beszéltek, hogy a katolikus egyházban, sőt a rendeken belül is számtalan tagja megtalálható az LMBTQ közösségnek – sokszor láthatatlanul. Ezt a témát járta körbe a 2021-ben megjelent Love Tenderly: Sacred Stories of Lesbian and Queer Religious című könyv, amelyben 23 ilyen apáca mesélte el történetét. Egyikük úgy fogalmazott: „Nehéz egy olyan struktúrában élni, amely engem és a hozzám hasonlókat természetünknél fogva hibásnak tart. Nagyon komoly munkát kellett végeznem azért, hogy elfogadjam, aki vagyok, és hogy katolikus maradjak.”

Egy másik apáca, Mary Kay Hunyady arról beszélt: „Végső soron én egy jó leszbikus vagyok a Római Katolikus Egyház szerint, mivel cölibátust gyakorlok.” Hunyady, aki pszichológus is, bizarrnak tartja, hogy „Isten a Földre helyez minket, aztán elvárja, hogy megtagadjuk számos virágzó részünket”.

A Religion News szerint ráadásul nem is ez az első alkalom, hogy a téma a nagyközönség elé kerül: a nyolcvanas években ugyanis több könyv is született, amely a leszbikus apácák tapasztalatait dolgozta fel. Az egyik leghíresebb ilyen könyv, a Lesbian Nuns: Breaking Silence – amelynek több fejezete egy szoftpornó-magazinban is megjelent – számít a műfaj úttörő darabjának. A könyvben található ötven – leszbikus apácákkal készült – interjú szerzőit több tévécsatorna is letiltotta a képernyőjéről, emellett számos halálos fenyegetést is kaptak.

Akadtak olyan apácák is, akik nemcsak a szerzőknek nyíltak meg az LMBTQ-közösséggel való viszonyukról, hanem maguk is nyíltan belevetették magukat az aktivizmusba. Köztük van például Jeannine Gramick nővér, aki a hetvenes évek óta küzd az egyenlő jogokért New Ways nevű szervezetével Philadelphia államban.

A nő azután fordult az aktivizmus felé, hogy egy meleg ismerőse, Dominic megkérte, celebráljon neki liturgiát otthon, a négy fal között. Dominic megkeresztelt, hívő katolikus volt, aki ekkor már évek óta kerülte a templomokat, mert korábban egy pap azt mondta neki, hogy pokolra fog jutni szexuális orientációja miatt, de hiányzott neki a hit és az egyház. Gramicket a Believe Out Loud beszámolója szerint sokkolta, hogy az egyház valakit egy ilyen apró dolog miatt vetne ki magából, ezért igent mondott a szertartásra, amelyen a férfi számos meleg ismerőse is részt vett.

Az apáca azóta egy virágzó, népszerű vallási közösséget vezet Pennsylvaniában, amely nyíltan befogadja az LMBTQ embereket, és harcol a jogaikért – egyébként a már említett Mary Kay Hunyady is kapcsolatban áll a gyülekezettel. Gramick azt mondta: 

Ha kirúgnánk minden embert, akinek az élete nem alkalmazkodik az egyház szexuális etikájához, akkor nem sok ember maradna a katolikus egyház intézményeiben.

Nyitókép: Gregorio Borgia / AP Photo