Külföld

Elájult a buszsofőr, egy bátor iskolás nyomott satuféket, hogy megmentse a társai életét

rtl.hurtl.hu

2023. április 28. 14:43

A kisfiút várhatóan kitünteti a rendőrség. 

Elvesztette az eszméletét egy iskolabusz sofőrje az amerikai Michigan államban, írja a Mirror.

A busz kamerája rögzítette a pillanatot, ahogy egy hős 13 éves fiú, Dillon Reeves gyorsan akcióba lendült és átvette az irányítást az iskolabusz fölött.

A biztonsági kamera egyes felvételein látszik, hogy a sofőr a sapkájával próbál egy kis levegőt juttatni magához, amikor kezd rosszul lenni. Még az is rajta van a videón, ahogy a sofőr elmondja valakinek a rádión, hogy félre kell állnia, ám erre már nem volt lehetősége, mert elájult.

Reeves ekkor előrerohant, megállította a buszt, és megkérte a sikító osztálytársait, hogy azonnal hívják a mentőt. 

A rendőrség szerint a szerdai incidens során senki sem sérült meg, a sofőrt pedig kórházba szállították, és jelenleg is bent tartják. 

A Carter Középiskola 7. osztályába járó hős iskolásról a helyi tankerület vezetője, Robert Livernois elmondta: „felállt, felmérte a helyzetet, és látta, hogy baj van. Ezzel rendkívüli bátorságot mutatott” – fogalmazott és hozzátette: a warreni rendőrség és a tűzoltóság pillanatokon belül a helyszínre ért, a sofőrt ellátták, a diákokat pedig felültették egy másik buszra. 

Jonathan Lafferty, Warren városi tanácsosa Facebook-bejegyzésben méltatta Dillont, megköszönve neki „hősies cselekedeteit”.

Dillonra a szülei is nagyon büszkék, és elmondták, rendkívüli módon meghatódtak azon, hogy a fiuk ennyire figyel a környezetére. 

Hogy megünnepeljék a kisfiút, a helyiek egy hatalmas táblát helyeztek el Reeves-ék háza előtt, amelyen az áll, hogy „hős”. 

A fiú várhatóan kitüntetést kap a Warreni Rendőrségtől. 

Nyitókép: YouTube

#Külföld#iskolabusz#buszsofőr#sofőr#ájulás#eszmélet#hős#bátor

Címlapról ajánljuk