Külföld

6800 forintnak megfelelő adományért taposták agyon egymást az emberek, 85-en meghaltak

Dévai LászlóDévai László

2023. április 20. 9:22

A tragédiáról felkavaró videók jelentek meg.

Legalább 85 embert tapostak agyon a jemeni fővárosban, Szanaában egy segélyosztáson kitört tülekedésen. Több mint háromszázan megsérültek, sokan válságos állapotban vannak, írja az MTI jemeni forrásokra hivatkozva.

A lázadók ellenőrizte al-Maszíra televízió szerint szerda este több százan gyűltek össze egy szanaai iskolánál, ahol az iszlám böjti hónap, a ramadán utolsó napjai alkalmából fejenként mintegy 5000 jemeni riál (nagyjából 6800 forint) pénzadományt osztottak ki.

A húszik vezette belügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a jótékonysági eseményt szervező két vállalkozót őrizetbe vették, az ügyben vizsgálat indult.

Mohammed Ali al-Húszi, a húszi legfelsőbb forradalmi tanács vezetője Twitteren azt közölte, hogy a történtekért azok az országok a felelősek, amelyek

a világ legsúlyosabb humanitárius válságába sodorták a jemeni népet.

A Telegram üzenetküldő alkalmazásra felkerült videókon látható, ahogy a tömeg beszorul, sokan sikoltoznak és igyekeznek kitörni társaik szorításából. Az NDTV információi szerint az incidens során nem kevesebb mint 85 ember veszthette életét. Az incidensről a Twitterre felkerültek videók, amiken látszik, hogy az emberek sikítozva próbálnak kijutni a tömegből. Egyes videókon a földön fekvő holttesteket is megmutatják, csak erős idegzetűek kattintsanak.

Nyitókép: illusztráció / Mohammed Hamoud / Getty Images

#Külföld#jemen#juttatás#segély#agyontapos#pánik#tömeg#ramadán#pénzosztás#tragédia