Hibáztak a törvény megalkotásakor, szabadon engedtek száz szexuális erőszaktevőt a börtönből
2023. április 16. 18:03
Majdnem ezer elkövető büntetését enyhítették.
Sajnálatos hiba történt a szexuális erőszak ellen hozott törvény felülvizsgálatakor, ezért szabadulhatott ki 103 erőszaktevő a börtönből, és ezért mérséklődhetett a büntetése nagyjából ezernek, közölte Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.
A Reuters szerint az eredeti törvény azért született, hogy súlyosbíthassák azoknak a büntetését, akiket korábban csupán szexuális visszaélésért ítéltek el, mert az áldozatok nem mertek védekezni. Az októberi módosításban viszont leszállították a minimálisan kiszabható büntetést, ezért számos elítéltnek lehetősége nyílt alacsonyabb büntetésért fellebbezni.
Így március 31-ig 978 esetben döntöttek a büntetés enyhítéséről a bíróságok, 103 elkövetőt pedig már szabadlábra is helyeztek.
Az emiatt kialakult botrányba akár a kormánykoalíció is belebukhat. A miniszterelnök azt mondta: „Az esetek egy része még nem jogerős, és azokat ellebbezni. Mindenesetre ez egy nem kívánt hatás, amit meg kell oldanunk”. Sánchez hozzátette: „Ha elnézést kell kérnem az áldozatoktól, akkor elnézést kérek”.
Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq