Külföld

„Nukleáris cunamit” okozó csodafegyvert tesztelt Észak-Korea

rtl.hurtl.hu

2023. április 8. 7:56

Meglepetésszerű támadásokra használnák. 

Két héten belül már másodszorra hajtott végre tesztet Észak-Korea egy atomfegyver hordozására képes tengeralattjáró drónnal, ami „hatalmas radioaktív szökőárt” képes előidézni – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. A drón a beszámoló szerint ezer kilométert tett meg több mint 71 óra alatt a víz alatt, mielőtt felrobbantották volna a rajta lévő teszttöltetet.

A „cunami” nevű szerkezetről két hete számolt be először az állami sajtó. A KCNA akkori közlése szerint az atomfegyver hordozására képes tengeralattjáró drónt ellenséges haditengerészeti csapásmérő egységek és nagyobb kikötők elleni meglepetésszerű támadásokra tervezték.

Szakértők azonban kételkedve fogadták az új csodafegyverről szóló észak-koreai beszámolókat, közölve, hogy azok túlzóak, vagy teljesen hamisak lehetnek.

Nyitókép: A tomfegyver hordozására képes tengeralattjáró drón által szállított kísérleti robbanófej víz alatti robbanása az Észak-Korea keleti partvidékén húzódó Hongvon-öbölben tartott hadgyakorlaton 2023. március 23-án. Fotó:MTI/EPA/KCNA

 

#Külföld#észak-korea#cunami#atomfegyver#drón

Címlapról ajánljuk