Külföld

Kenőzsírral és olajjal bekent, pucér és véres betörőt fogtak

rtl.hurtl.hu

2023. április 8. 12:58

Betört több házba, beugrott egy medencébe, majd egy trambulinra ugrott. Négy rendőr kellett, hogy lefogják a floridai besurranót.

Egy kenőzsírral és olajjal bekent, anyaszült meztelen betörőt fogtak el a floridai DeBary városában, miután betört két házba is – jelentette a helyi sajtó. A rendőrség közlése szerint helyi idő szerint péntek hajnalban, nagyjából két órakor hívták ki őket, miután a 34 éves Blake Tokman az ablakot bezúzva betört egy házba, majd egy másikba is. Mindkét házban otthon voltak a lakók.

A férfit a második ház kertjében találták meg. Szaladni kezdett, majd beleugrott a medencébe, onnan kimászott, majd rohanni kezdett, és rávetette magát egy gumiasztalra, ahol hasra feküdve várta meg a rendőröket.

 

Azt azonban már nem engedte, hogy hátrabilincseljék a kezét, és végül négy rendőr kellett ahhoz, hogy le tudják fogni a férfit, aki három rendőrt is megrúgott. Ahhoz is három egészségügyi dolgozó kellett, hogy a hordágyhoz szíjazzák.

Tokman teljesen meztelen volt, testét pedig a rendőrség közlése szerint kenőzsír, mentolos olaj, valamint vér borította. A rendőrség gyanúja szerint a férfi valamilyen ismeretlen drog hatása alatt állhatott az eset idején.

Nyitókép: Facebook / Volusia Sheriff's Office

#Külföld#betörő#florida

Címlapról ajánljuk