Külföld

Két hetet töltött egy nő a sodródó hajón férje holttestével, meg kellett küzdenie a keselyűkkel is

rtl.hurtl.hu

2023. április 7. 17:12

Mindent megtett, hogy a férjét méltó módon el tudják majd temetni.

Nyers halon és liszten élt két hétig az a 68 éves nő, aki hajós horgászatra ment a férjével a brazíliai Rio Negrón, ám a párja már a kirándulás első napján halálos szívrohamot kapott – írta az Independent

Lányuk, Cristiane utólag azt mondta, apja vacsora után lefeküdt a függőágyba, de a kötél elszakadt, és ettől olyannyira megijedt, hogy megállt a szíve. Azután a hajó motorja is leállt.

Az idős asszonynak az Amazonashoz tartozó mellékfolyó elhagyatott szakaszán meg kellett védenie férje testét az amazóniai elemektől is, egyebek mellett a tűző napsütéstől, a trópusi viharoktól és még a ragadozó állatoktól is. Állítása szerint egy idő után elviselhetetlen volt a szag a bomlásnak indult a holttest miatt, ráadásul hajón keselyűk jelentek meg, a vízben pedig kajmánok keringtek körülöttük.

Eltűnésük után keresték őket, végül 161 kilométerre indulási helyüktől találták meg a hajót. A nőt mentőhelikopterrel szállították kórházba, de azóta már kiengedték. 

Nyitókép: Pixabay

 

#Külföld#keselyű#hajó#holttest#brazília

Címlapról ajánljuk