Külföld

Daruval ütközött, és kisiklott egy személyvonat Hollandiában – egy halott, tucatnyi sérült

rtl.hurtl.hu

2023. április 4. 7:49

Az első hírek még arról szóltak, hogy két vonat ütközött össze. 

Legalább egy ember meghalt, és nagyjából harmincan megsérültek, miután kisiklott egy személyvonat a hollandiai Voorschoten települése közelében – jelentette a helyi sajtó. Az esetről szóló első hírekben még az szerepelt, hogy a személyvonat egy tehervonattal ütközött össze, de már kiderült, hogy egy építési daruval, aminek nekiment egy tehervonat is.

Egy holland vasúti szóvivő elmondása szerint a nagyjából ötven utast szállító intercity vonat Leiden városából tartott Hága felé, amikor pár perccel hajnali fél négy előtt nekiütközött egy kisebb építési darunak, amit a holland RTL helyszínen lévő riporterének elmondása szerint feltehetően vasúti munkálatokhoz használtak.

Az ütközés miatt a személyvonat több kocsija is kisiklott, egy pedig ki is gyulladt. A vonat eleje árokba csúszott, a középen lévő kocsik az oldalukra borultak a síneken. A szerelvényről mindenkit sikerült kimenekíteni.


A balesetben a helyi hatóságok közlése szerint egy ember halt meg. A sérültek száma nagyjából harminc sérültek meg, közülük 11-et a közelben lévő házakban láttak el, a többieket kórházakba szállították. Állapotukról nem közöltek információkat. A sérültek között van a mozdonyvezető is.

Nyitókép: NOS

 

#Külföld#hollandia#vonatbaleset

Címlapról ajánljuk