Külföld

„Nem elégedtek meg azzal, hogy megverjenek, megtörtek bennünket” – hadifoglyok kivégzésével és kínzással vádolja az ENSZ az oroszokat és az ukránokat

rtl.hurtl.hu

2023. március 24. 20:25

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala négyszáz hadifogollyal készített interjút és azok elképesztő borzalmakról számoltak be.

Az ENSZ azzal vádolta meg pénteken kijevi sajtótájékoztatóján az orosz és az ukrán hadsereget, hogy számos hadifoglyot kivégeztek, illetve foglyokat bántalmaztak.

Matilda Bogner, az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának vezetője elmondta, a 13 hónapos háború során mintegy 40 kivégzést dokumentáltak, de a tényleges szám valószínűleg magasabb.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala (OHCHR) jelentést készített a jogsértésekről, amelyek mintegy 400 hadifogollyal készített interjúkon alapul, akiknek a fele szabadon engedett ukrán volt, a másik fele pedig Ukrajnában fogva tartott orosz.

Az ENSZ megállapította, hogy bár mindkét oldalon történtek visszaélések a hadifoglyokkal szemben, összességében az orosz hadifoglyokkal jobban bántak, az ukránokkal szemben sokkal gyakoribbak voltak a visszaélések.

A megkérdezettek közül 10-ből több mint 9-en számoltak be erről, míg az oroszoknak kb. a fele.

A jelentés bírálta az orosz hadsereg kezén lévő ukrán hadifoglyok által elszenvedett bántalmazásokat – kínzást, az orvosi ellátás esetenként halált okozó megtagadását, nemi erőszakot, az ivóvíz és a táplálék megtagadását.

Az ukrán hadifoglyokat állításuk szerint megkínozták és más módon bántalmazták, hogy így jussanak információkhoz, illetve büntessék őket. Azt mondták, hogy lapáttal ütötték őket, megkéselték, elektromos sokkolásnak tették ki és fojtogatták őket.

Egyesek fogakat vagy ujjakat veszítettek el, eltörték a bordájukat, az ujjaikat vagy betörték az orrukat

– olvasható a jelentésben.

„Nem elégedtek meg azzal, hogy megverjenek, megtörtek bennünket. A kezüket, lábukat, gumibotot és sokkolót használtak. Egyes hadifoglyoknak eltörték a karját vagy a lábát” – közölte a jelentés által idézett férfi.

Bogner szerint „a röviddel a harctéren az orosz katonák által történt elfogásuk után kivégzett tizenöt ukrán katona közül tizenegy esetben a Wagner orosz magánhadsereg zsoldosai voltak az elkövetők”.

Az ENSZ dokumentálta az oroszoknak az ukrán fegyveres erők által történt kivégzését is, amelyeket „gyakran közvetlenül azután hajtottak végre, hogy elfogták őket a harcmezőn”.

Bogner közölte, hogy az ukrán haderő tagjai halálveszélynek, színlelt kivégzéseknek és nemi erőszaknak tettek ki orosz katonákat.

Egyes esetekben tisztek hadifoglyokat vertek, és azt mondták nekik, hogy ezt Bucsáért kapják

 – közölte a misszió vezetője.

„A kihallgatás előtt figyelmeztetésként egy véres fejszét mutattak nekem” – jelentette ki a jelentés által idézett egyik orosz hadifogoly, akit állítása szerint árammal kínoztak meg.

Az ENSZ-nek öt, Kijev által lefolytatott vizsgálatról van tudomása, amelyekben huszonkét áldozat érintett, de nincs olyan értesülésünk, amely szerint bármilyen eljárás indult volna e bűnök elkövetői ellen – tette hozzá Bogner.

Az ukrajnai orosz invázió 2022. február 24-i kezdete óta Kijev és Moszkva kölcsönösen hadifoglyok bántalmazásával vádolja egymást, ami háborús bűncselekmény.

Nyitókép: Kiképzésen Nagy-Britanniában tartózkodó ukrán újonc katonák gyakorlatoznak egy észak-angliai gyakorlótéren 2023. február 16-án, az Ukrajna elleni orosz háború alatt. Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan.

#Külföld#hadifogoly#ukrajna#oroszország#ensz#emberi jogok#bucsa

Címlapról ajánljuk