Külföld

„Alaposan kémleljék az eget” – Medvegyev atomcsapással válaszolna a Putyin ellen kiadott elfogatóparancsra

rtl.hurtl.hu

2023. március 20. 11:15

Az egykori orosz elnök nyíltan megfenyegette a Nemzetközi Büntetőbíróság bíráit.

Szörnyű következményei lesznek a nemzetközi jogra nézve a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni elfogatóparancsának, közölte Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt orosz elnök és miniszterelnök hétfőn. A MTI szemléje szerint a politikus a Telegram üzenetküldő alkalmazáson keresztül a testület bíráira utalva azt írta:

Úgy döntöttek, hogy egy olyan (...) atomhatalom elnökét állítják bíróság elé, amely nem vesz részt a Nemzetközi Büntetőbíróságban, ahogyan az Egyesült Államok és más országok sem.

Az ICC március 18-án adott ki nemzetközi elfogatóparancsot az orosz elnök ellen, mert a testület szerint alapos a gyanú, hogy személyes büntetőjogi felelősség terheli gyerekek megszállt ukrajnai területekről történt kényszeráttelepítése miatt, ami háborús bűncselekmény. Oroszország nem részes állama az ICC működését megalapozó Római Statútumnak.

Medvegyev írásában hangsúlyozta: az ICC hitelessége már akkor megszűnt, amikor nem tett semmit az Egyesült Államok afganisztáni és iraki háborús bűntetteinek kivizsgálására.

Szerinte a NATO nem fog háborút indítani, ha egy orosz hiperszonikus rakéta csapást mér a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra. Szerinte az ICC bírái túlértékelik szerepüket, amikor eljárást indítanak a legnagyobb atomhatalom ellen.

Mindenki Isten és a rakéták figyelő szeme előtt jár. Teljes mértékben elképzelhető egy célzott csapás egy Onyiksz hiperszonikus robotrepülőgéppel az Északi-tengerről a hágai bíróság épületére. Lelőni, sajnos, nem lehet. A bíróság pedig csak egy szánalmas nemzetközi szervezet, nem egy NATO-ország lakossága. Tehát háborút sem fognak indítani. Pánikba esnek. És senki sem fogja sajnálni őket

– írta Medvegyev, arra biztatva a bírákat, hogy alaposan kémleljék az eget.

Nyitókép: Dmitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője. Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Mecel.

#Külföld#medvegyev#putyin#elfogatóparancs#nemzetközi büntetőbíróság#bírók#atom#fenyegetés

Címlapról ajánljuk