Külföld

Novák Katalin New Yorkban adta elő, hogy mitől keresztény Magyarország

rtl.hurtl.hu

2023. március 6. 9:14

A magyar kormány által bőkezűen támogatott Mathias Corvinus Collegium vendégprofesszora szervezett előadást az államfőnek.

Magyarország definíció szerint és sorsából fakadóan keresztény ország, ami a mindennapi életben is megjelenik

– mondta Novák Katalin New Yorkban, ahol amerikai keresztény értelmiségiek előtt tartott előadást. Az államfő szerint ez független a rendszeres templomba járók számától, „az életmód és a hagyományok keresztények”.

Szerinte azok a lépések, amelyeket Magyarország az üldözött keresztények védelmében tett, már egymillió embert értek el világszerte, és ezek által a magyar emberek ma már sokkal jobban odafigyelnek erre a kérdésre.

Az MTI beszámolója szerint azt is közölte, hogy a politikai intézkedésekben meghatározó a munka tisztelete, valamint az emberi élet és méltóság minden formájának védelme, illetve a családok és gyerekek védelme. Szerinte a keresztény alapú politizálásnak, a magyar családpolitikának nem része, hogy az állam bárkinek megmondja, miként éljen, de feladata, hogy lehetőségeket biztosítson ahhoz, hogy az emberek gyermeket vállaljanak, ha úgy döntenek, és ennek során a hagyományos családokat és családi értékeket támogatják.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Novák Katalin azt hangoztatta, hogy az a családoktól követeli meg a legtöbb áldozatot, már csak ezért is kell békének és tűzszünetnek következnie.

Az esemény egyik szervezője Gladen Pappin, a Dallasi Egyetem tanára, a magyar kormány által bőkezűen támogatott budapesti Mathias Corvinus Collegium vendégprofesszora, aki azt mondta: fontosnak tartották, hogy az amerikai közönség is tudomást szerezzen a magyarországi politika alapelveiről, és megjegyezte, hogy „igaz, a magyar egy nagyon bonyolult nyelv, viszont amit közvetít, nagyon világos gondolkodást tükröz”.

Novák Katalin hétfőn az ENSZ nőügyi bizottságának ülésén tervez a család fontosságáról beszélni.

Nyitókép (archív): MTI/Bruzák Noémi

#Külföld#novák katalin#new york#kereszténység#MCC

Címlapról ajánljuk