Külföld

Már több mint 2000 halottja van a török-szír földrengésnek

rtl.hurtl.hu

2023. február 6. 5:20

Több erős földrengés rázta meg Törökország déli és Szíria északi részét hétfő hajnalban

A hétfő délutáni legfrissebb adatok szerint már több mint 2000 ember meghalt, és több ezren megsérültek, miután több erős földrengés rázta meg hétfő hajnalban Törökországot a szíriai határ közelében.  A legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is elérte. Epicentruma az amerikai földtani intézet szerint 18 kilométer mélyen, Gazianteptől körülbelül 33 kilométerre volt, a szír határ közelében, így ott is rengeteg kárt okozott. Több utórengés követte.

Recep Erdogan török elnök közlése szerint Törökországban legalább 1500 ember halt meg, a sebesültek száma több mint 5300 és nagyjából 2400 embert mentettek ki összeomlott épületek romjai alól. A rengés legalább tíz várost érintett – közölte a török belügyminiszter.  Szíriában további több száz halottat tartanak számon. A szíriai állami sajtó, valamint a White Helmets közlése szerint több mint 470-en haltak meg, a sérültek száma pedig ezer felett van Szíriában, a szír egészségügyi minisztérium

A SAMS szír-amerikai orvosi segélyszervezet közlése szerint a szíriai kórházakat elárasztották a sérültek, akik a folyosókon várják, hogy ellássák őket. Több kórházi épület is megsérült, és kénytelenek voltak onnan evakuálni a betegeket, egy kórházban pedig az újszülötteket kellett másik intézménybe szállítani - írta a CNN. 

Erős földrengés Törökországban, több mint száz halott
Összeomlott épület romjai a 2023 február 6-ai földrengések után a törökországi Adana városában. Fotó: Omer Yildiz/Anadolu Agency via Getty Images

Erdogan közlése szerint majdnem háromezer épület omlott össze, sokan a romok alatt rekedtek. Isztambulból nagyjából ezer fős mentőalakult indult el a katasztrófa sújtotta területekre – közölte Isztambul tartomány kormányzója.

Malatya városában legalább 140 épület omlott össze – közölte a város vezetője. 

Rekorderősségű

Az amerikai földtani intézet adatai szerint legalább 18, 4-es erősségűnél nagyobb utórengést történt, és hét olyan mértek, ami 5-ös erősség felett volt – írta a CNN. A legerősebb utórengés alig 11 perccel a 7,8-as rengés után történt, és 6,7-es erősségű volt. 

Stephen Hick brit szeizmológus közlése szerint a térséget még soha nem sújtotta olyan erős földrengés a mérések kezdete óta, mint most, és lehet, hogy egész Törökországban is ez volt a valaha mért egyik, ha nem a legerősebb földrengés. 

Az eddigi rekordot egy 1939 decemberében történt, 7,8-es erősségű földrengés tartotta, amiben több mint harmincezer ember halt meg - írta a BBC. 

Videók a helyszínről

A közösség oldalakon több videó is terjed, amin összedőlt épületek sorát lehet látni. Volt, aki az összeomlott épület romjai alól küldött segélykérő videót:


A rengést Libanonban, Izraelben, Gázában és Cipruson is lehetett érezni. Egy bejrúti diák a BBC-nek elmondta, hogy éppen írt valamint, amikor az egész épület elkezdett rázkódni. Mohamad El Chamaa hozzátette:

Négy-öt percen át tartott, és igencsak szörnyű volt. Elképesztő volt. 

Túlélők rémült beszámolói

Egy férfi a BBC-nek elmondta, a rengés pillanatában csak arra tudott gondolni, hogy családtagjaival együtt mind meg fognak halni, és odahívta őket magához:

Földrengés van, legalább együtt haljunk meg, egy helyen. 

Mások elmondták, hogyan menekült ki a lakásukból, és látták, hogy körülöttük mindenhol összeomlott épületek vannak, a romok között rekedt emberekkel. 

Nyitókép:Rauf  Maltas/Anadolu Agency via Getty Images

#Külföld#törökország#szíria#földrengés#ma

Címlapról ajánljuk