Külföld

CIA: Pár év, és Kína megtámadhatja Tajvant

rtl.hurtl.hu

2023. február 3. 5:26

Az amerikai hírszerzés vezetője szerint nem szabad alábecsülni a kínai elnök Tajvanra vonatkozó ambícióit.

Az amerikai hírszerzés szerint a kínai elnök arra utasította országa hadseregét, hogy 2027-re álljon készen Tajvan lerohanására – közölte a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója csütörtökön Washingtonban.

William Burns egy washingtoni egyetemen tartott előadásában megjegyezte ugyanakkor, mindez nem jelenti azt, hogy a kínai vezető eldöntötte, 2027-ben, vagy máskor megtámadja a szigetet, viszont jó jelzi céljait.

A CIA vezetője hírszerzési információkra hivatkozó elemzésében hangsúlyozta, hogy nem szabad alábecsülni a kínai elnök Tajvanra vonatkozó ambícióit, még akkor sem, ha Hszi Csin-pingre „kijózanítóan” hatott az orosz hadsereg teljesítménye Ukrajnában, és ebből megpróbálja levonni a tanulságokat.

A kínai-orosz viszonyról William Burns azt mondta: hiba volna a két fél egymás iránti elköteleződését alábecsülni, ugyanakkor „ez nem egy korlátok nélküli barátság”.

Világkatasztrófával fenyegető háború

„Józan, racionális számítás szerint” Kína nem fog inváziót indítani a sziget megszerzésére, de nem lehet kizárni, hogy ez valóban megtörténik, elvégre az orosz-ukrán konfliktusban is az volt az uralkodó nézet februárig, hogy nem lesz háború – mondta el az rtl.hu-nak tavaly novemberben dr. Matura Tamás Kína-szakértő, a Corvinus Egyetem oktatója. 

Az egyik ok, amiért Kína már a 2020-as évek végén háborút indíthat Tajvan ellen, hogy Hszi Csin-ping már 69 éves, és „olyan sok ideje már nincsen”, és „láthatóan szeretne úgy bevonulni a történelemkönyvekbe, mint aki Kínát ismét nagyhatalommá tette, és ehhez Tajvan is kell – mondta dr. Matura Tamás.

A szakértő hozzátette: egy esetleges tajvani háborút azonban az egész világ megérezne, ugyanis katasztrofális következményei lennének a világgazdaságra. Egy amerikai elemzés szerint a tajvani invázió 2500 milliárd dolláros veszteséget okozna a világgazdaságban abban az évben.


Nyitókép: A tajvani hadsereg különleges alakulatának tagjai tüzérségi gyakorlaton vesznek részt a dél-tajvani Penghuban 2022. október 19-én. Fotó: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo

#Külföld#kína#tajvan#háború#egyesült államok#cia#Hszi Csin-ping

Címlapról ajánljuk