Külföld

Élő nyugdíjast csomagoltak hullazsákba egy idősotthonban

rtl.hurtl.hu

2023. február 2. 17:24

Komoly büntetést kapott az Iowa állambéli intézmény.

Tízezer dollárra büntettek egy alzheimeres időseknek otthont adó intézményt Iowa államban, mert egy még élő lakót csomagoltak hullazsákba, és küldtek el a temetkezési vállalkozóhoz, írja az Iowa Capital Dispatch.

A lap szerint az idős nő állapota folyamatosan romlott, decemberben és januárban már intenzív kezelésre szorult. Január 3-án az otthon egy dolgozója megvizsgálta a nőt, és nem érzékelte sem a pulzusát, sem a légzését. Ekkor értesítette az ügyeletes nővért, aki szintén úgy hitte, hogy a nő meghalt.

Ezután értesítették a „halálhírről” a nő rokonait és a temetkezési vállalkozót is, aki hamarosan megjelent a helyszínen, és az otthon dolgozóinak segítségével hullazsákba rakta a nőt, majd elszállította.

A temetkezési vállalkozó egy órával később csomagolta ki a nőt, aki ekkor már észrevehetően lélegzett és levegőért kapkodott. Ekkor rögtön mentőt hívott, akik kórházba szállították. A nőt ezután visszavitték az idősotthonba, ahol két napra rá meghalt.

Nyitókép: Getty Images

#Külföld#halott#hullazsák#temetés#büntetés#idősotthon

Címlapról ajánljuk