Külföld

Betört a templomba, csak azért, hogy pornót nézhessen

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. január 27. 16:25

A fargói Szent Pál szabad evangélikus templom számítógép billentyűzetéről szőrzet- és spermamintát is vettek a rendőrök.

Újabb bizarr templomi betörésről érkezett hír az észak-dakotai Fargo városából. Egy fargoi férfit azzal vádolnak, hogy betört egy helyi templomba, és pornót nézett az ott talált számítógépen, jelentette a KVRR.

Az ügyészek szerint Desire Kiadii január 3-án tört be a Szent Pál szabad evangélikus templomba, felfeszítve a gyülekezeti iroda ajtaját. A betörés helyszínén nyomokat gyűjtő rendőrök bekapcsolva találták az irodai számítógépet, az internetböngészőn pedig egy pornóoldal volt megnyitva.


A rendőrök DNS-t gyűjtöttek a számítógép billentyűzetén talált szőrzetből és spermából, majd házkutatást hajtottak végre Kiadii lakásán. A férfit kihallgatták, Desire Kiadii nem tanúsított ellenállást, alávetette magát az eljárásnak.

Kiadiit egy másik betöréssel is vádolják: mint kiderült, január 13-án betört a GiGi's Playhouse nevű, down szindrómás gyerekekre szakosodott  fejlesztőközpontba is. Hogy ott mit művelt, arról nem adtak tájékoztatást a fargoi hatóságok.

Pár nappal ezelőtt egy másik templomi betörésről is érkezett hír Fargoból: január 23-án egy félmeztelen nő betört a Szent Mária-székesegyházba, és megrongálta a templom Jézus-szobrát.

Nyitókép: Fargo Police Department

#Külföld#egyesült államok#fargo#templom#pornó

Címlapról ajánljuk