Külföld

Lemondott a német védelmi miniszter

rtl.hurtl.hu

2023. január 16. 11:07

Nem haladt megfelelően a német hadsereg megújítása, ráadásul számos botrány is nehezítette a munkáját.

Távozik tisztségéből Christine Lambrecht német védelmi miniszter – írta a BBC.

A szocialista politikus által kiadott közlemény szerint ő kérte felmntését Olaf Scholz kancellártól. 

Christine Lambrecht azzal indokolta lemondását, hogy a személyére irányuló, hónapok óta tartó médiafigyelem ellehetetleníti az objektív tudósításokat és vitákat a katonákról, a hadseregről (Bundeswehrről) és a német polgárok érdekében hozott biztonságpolitikai döntésekről.

A Bundeswehrt az ország újraegyesítése óta sújtó pénzhiány miatt a védelmi az egyik leghálátlanabb tárca a német kormányban, 

vezetői gyakran kerülnek bírálatok kereszttüzébe a többi között a hiányos felszerelés és a működésképtelen eszközök, járművek miatt. 

Legutóbb például több Puma tank is kidőlt hadgyakorlat során. A fejlesztésre 100 milliárd eurót költöttek, de egyelőre alig látni eredményeket. 

Christine Lambrecht azonban egy sor melléfogással is nehezítette saját helyzetét. Azért is bírálták, mert újévi videóüzenetében nem lehet hallani a hangját a háttérben mulatozó szilveszterezők tűzijátékai, petárdái miatt. Ukrajnának ötezer sisakot ígért Németország (miközben a modern Leopárd 2-es harckocsikat várnák), ekkor szintén sokan gúnyolták a védelmi minisztert. 

Nyitókép: Martin Divisek/MTI/EPA

#Külföld#németország#lemondás#védelmi miniszter#Christine Lambrecht

Címlapról ajánljuk