Külföld

Moszkva is elismerte, hogy az ukránok csapást mértek rájuk Makijivkában

rtl.hurtl.hu

2023. január 2. 18:29

Telibe találták az orosz katonák szállását, ahol rengeteg lőszert is tároltak.

Míg orosz védelmi tárca szerint 63, addig az ukránok szerint 400 orosz katona halt meg a Donyeck megyei Makijivka településén szilveszterkor egy HIMARS sorozatvetőkből leadott csapás során.

A moszkvai beszámolók szerint az ukrán erők hat rakétát indítottak az egyik orosz alakulat ideiglenes szálláshelyéül szolgáló épület, a helyi szakiskola ellen, ebből kettőt az orosz légvédelem lelőtt, négy viszont eltalálta célpontját.


Az ukrán verziót erősíti, hogy Igor Girkin – álnevén Sztrelkov –, a szakadár Donyecki Népköztársaság volt „védelmi minisztere” megerősítette a Telegramon, hogy az orosz csapatok jelentős emberveszteséget szenvedtek Makijivkában. Közlése szerint az áldozatok számát illetően az orosz félnek nincsenek végleges adatai, de a halottak és sebesültek száma több százra tehető.

A néhány hónapja ismét a Donyec-medencében tartózkodó Girkin – aki az orosz katonai hírszerzés ezredese – úgy vélte, hogy hasonló eset ezután is megtörténhet.


Azt írta: főként mozgósított oroszokból álló alakulat tagjai tartózkodtak az iskolaépületben, és lőszereket is tároltak ott, ezért dőlt az romba. „Szinte az összes katonai felszerelés is megsemmisült, amely közvetlenül az épület mellett állt a legkisebb álcázás nélkül” – tette hozzá.

„Figyelmeztetést kaptam, hogy ez bármikor megismétlődhet, mivel nem ez az egyetlen ilyen nagy számú élőerő- és katonai felszerelés-összpontosulás a HIMARS rakéták megsemmisítési övezetében” – szögezte le. Megjegyezte, hogy hasonló esetek tavaly is történtek, de nem okoztak ekkora veszteséget az orosz erőknek.

Nyitókép: HIMARS rakétavető. Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke.

#Külföld#himars#rakéta#rakétatámadás#Makijivka#donyeck#ukrajnai háború#orosz-ukrán háború