Külföld

Küzdelem a turistákért: Dubaj eltörölte a 30 százalékos alkoholadót

rtl.hurtl.hu

2023. január 2. 8:17

A Dubajban élő nem muszlimok 21 éves kortól fogyaszthatnak alkoholt, ehhez viszont engedéllyel – a rendőrség által kiállított plasztikkártyával – is rendelkezniük kell. 

Dubaj eltörölte az alkoholra kivetett 30 százalékos adót a turizmus fellendítése érdekében – írta a BBC. A városban külön engedély kell az alkoholvásárláshoz, a tervek szerint ennek a dokumentumnak a kiállítása is ingyenes lesz. 

Dubaj már egy ideje lazítja az alkohollal kapcsolatos törvényeket, korábban lehetővé tették például az alkohol napközbeni árusítását a ramadán idején, a járvány alatt pedig engedélyezték a házhozszállítást is. A térségben egyébként Dubaj számít a legvonzóbb célpontnak a turisták és a külföldi munkavállalók körében is, részben azért, mert tolerálja a liberálisabb életmódot. Most azonban 

egyre nagyobb a verseny a vendéglátó- és pénzügyi szektort fejlesztő riválisokkal.

Az alkoholt forgalmazó két vállalat, a Maritime and Mercantile International, valamint az African & Eastern szerint a fogyasztók is érzékelni fogják az adócsökkentést. 

Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy végleges lesz-e a vasárnap életbe lépett új szabályozás: a Financial Times iparági vezetőkre hivatkozva ugyanis azt írta, csak egyéves próbaidőszakról van szó. 

A Dubajban élő nem muszlimok 21 éves kortól fogyaszthatnak alkoholt, ehhez viszont engedéllyel – a rendőrség által kiállított plasztikkártyával – is rendelkezniük kell. Ezt ugyan kevés helyen kérik el, de ha valaki lebukik, pénzbírságra vagy akár letartóztatásra is számíthat. 

Nyitókép: Ali Haider/MTI/EPA

#Külföld#alkohol#alkoholengedély#adócsökkentés#dubaj

Címlapról ajánljuk