Tíz hónapja tart a véres orosz betli egy olyan háborúban, amit korábban el sem tudtunk képzelni

Több szakértő várta azt február 24-én, hogy az oroszok gyorsan fognak végezni Ukrajnában, ehelyett bebizonyosodott, hogy egy 180-200 ezres haderő nem elegendő egy ekkora ország – az oroszok által 2014-ben annektált Krím és a „szeparatista” területek (Donyeck, Luhanszk) nélkül is közel 550 000 négyzetkilométer – elfoglalásához. Emellett volt egy kulcsmomentum: amikor nyugati országok (pl. Németország) felajánlották, hogy a kormány meneküljön hozzájuk és egyfajta emigráns kormányként működjön, Volodimir Zelenszkij elutasította a felajánlást. Maradtak, példát mutattak és irányították a védekezést – mondta az rtl.hu-nak Kaiser Ferenc, biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

Emellett több esemény is közrejátszott az orosz „betlizésben”. Ilyen volt például az, hogy összeomlott a logisztikájuk. Emlékezetes, hogy a Kijev felé araszoló 60 kilométeres páncéloskonvoj üzemanyaghiány miatt egyszerűen megállt, könnyű célpontot nyújtva az ukrán védőknek, akik kézi páncéltörő fegyverekkel, drónokkal ritkították a őket. Az sem a támadókat segítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az agresszióval elérte, hogy az ukrán nemzet megszülessen, összefogjon a lakosság és még az orosz anyanyelvűek is ellenségként tekintsenek az orosz katonákra.

Az ukrán ellenállásban kulcsfontosságú a nyugati támogatás, ami nélkül – Kaiser szerint – most nem beszélhetnénk a háborúról, mert nagy valószínűséggel már elfoglalták volna az oroszok az országot. Itt nem csak a fegyverekre kell gondolni, ugyanilyen fontos a hírszerzési információk átadása és a műholdas adatok is. Jól mutatja ezt a Moszkva cirkáló kilövése: a nyugati felderítőgépek támogatása nélkül az ukránok nem tudták volna, hova kell lőni a Neptun robotrepülőgépeket, amelyek a tenger fenekére küldték az orosz Fekete-tengeri Flotta zászlóshajóját – mondta Kaiser. De hasonlóan fontos, hogy pénzt, kiképzést, generátorokat, vagy bármilyen más segélyt nyújtanak Ukrajnának.

A soft power mi?

A szakértő szerint Putyin egy fontos dolgot  nem vett észre: 2022-ben már nem lehet, legalább is nem olyan könnyű erőből kis népeket csak úgy leigázni, mint a XIX. században, vagy akár a XX. első felében, ez már nem a háborús hódítások korszaka. Az oroszok nem igazán értik a soft power (a puha erőkivetítés) fontosságát, amikor kultúrával, pénzzel, ideológiával kötik magukhoz a „nagyok” a kis országokat, pozitív hozadékot felkínálva. Oroszország nem érti, nem fogadja el ezt, mert csak a fegyveres erők terén versenyképesek a nyugattal (már ha versenyképesek), a kultúra, gazdaság és a diplomácia terén nem igazán. Az oroszok például meglepődve szemlélték, miért csatlakoznak a volt csatlós államaik „önként és dalolva” a NATO-hoz, vagy az Európai Unióhoz, holott csak egy kérdést kellene feltenniük: hol jobb élni, egy orosz, vagy egy nyugati nagyvárosban? Oroszországgal nem túl gyakran fordult elő olyan, hogy egy ország magától szeretett volna vele egy közösséget alkotni.

Ha Ukrajnát elfoglalták volna az oroszok, valószínűleg egy újabb népirtásnak lennénk a tanúi, amelyet az erőteljes gerilla tevékenység miatt folytatnának; ennek jelei Bucsától kezdve több városban is megmutatkoztak. Kaiser szerint az orosz módszerek ismeretében, illetve a kínai „átnevelő” táborokat (elég az ujgurokra gondolni) látva kinek jutna eszébe ezekhez az országokhoz csatlakozni akár szövetségesként is?

Ugyanakkor a nemzetközi közösség tehetetlenségére is rámutat a háború: nagyon nehéz az ENSZ Biztonsági Tanács egyik állandó tagját megregulázni, mivel vétójoga van, de ugyanígy egy atomhatalmat sem lehet „büntetni” hatékonyan, mert folyamatosan lebegtetheti, hogy neki nukleáris ereje van és adott esetben nem fél használni. Ráadásul Oroszország esetében ez a két tényező együtt áll.

Egy egészen új háború

Az elmúlt tíz hónap alatt az is kiderült, hogy mennyiben más egy háború, ha két tömeghadsereg vívja azt. Az Irak-Irán közti háború (1980-1988) óta nem volt ilyenre példa és az azóta eltelt időben a technika rengeteget fejlődött, még ha sok esetben a 70-es 80-as években gyártani kezdett fegyvereket, illetve azok korszerűsített változatait fordítják egymás ellen a felek.

A drónok (pilóta nélküli repülőeszközök) megjelenése új dimenziókat nyitott a hadviselésben, látható volt, hogy egyetlen Bayraktar, mekkora pusztításra képes, de az úgynevezett öngyilkos drónok (hivatalos magyar nevükön cirkáló lőszerek) bevetése is komoly gondot okoz a hadviselő feleknek, jelen esetben főleg az oroszoknak. A modern, nyugati csapatlégvédelmi eszközök (Stinger és Mistral rakéták, Iris-T NASAMS-rendszerek) korlátozzák az orosz légierő műveleti hatékonyságát a front ukrán oldalán, vagyis a légifölénnyel sem érnek túl sokat az oroszok, pedig korábban ez volt a hadviselés alfája és omegája. (Úgy még kevésbé, hogy mostanra nagyrészt kifogytak a nyugati alkatrészeket tartalmazó nagypontosságú rakétákból.) Mindenkit meglepett, hogy sokszor az első világháborúra emlékeztetnek a harcok: lövészárok-rendszereket látni és véget nem érő tüzérségi csapásokat. Az orosz tüzérség még most is 40-50 ezer lövést ad le naponta, ilyen az elmúlt időszak háborúiban nem volt. (Nyáron a leghevesebb harcok idején az orosz lőszer- és rakétafelhasználás meghaladta a napi 100 000 darabot.)

Az ilyen típusú hadviselésben fontos az utánpótlás, jellemző, hogy míg az ukránok kevesebb, de pontosabb csapásra törekednek, addig az oroszok egész szektorokat lefedő tüzérségi támadásokat hajtanak végre. A szakértő szerint egyik jellemző eset volt a Dmitrij Rogozin volt orosz miniszterelnök-helyettes elleni ukrán támadás. Mindössze 5 lövésről számoltak be a szemtanúk, amelyek a szállodában, vagy a közvetlen közelében csapódtak be. Egy ilyen esetben az oroszok a teljes kerületet szétlőtték volna.

Putyin arra utalt csütörtökön, hogy az ukránok ki fognak fogyni a szovjet vagy orosz származású fegyverekből és lőszerből, a gyártókapacitásukat pedig le fogják nullázni. Kaiser Ferenc szerint ez nem túl valószínű, mivel – bár erről nem szoktak gyakran beszélni – ilyen gyártósorok vannak (a Varsói Szerződés évtizedei után megmaradtak és fejlesztés után és több piacra is termelnek) Romániában, Szlovákiában és Csehországban, onnan pedig ellátják az ukránokat.

Béke? De hogyan?

Az orosz elnök a csütörtöki beszédében azt is mondta, arra fognak törekedni, hogy a háború minél előbb befejeződjön. „Minél gyorsabban, annál jobb” – mondta, hozzátéve, hogy Oroszország sosem utasította el a párbeszédet, a béketárgyalások felújítását. Kaiser szerint azonban ahhoz, hogy bármilyen fegyverszünetről, békéről tárgyaljanak, az oroszoknak kellene kezdeményezni. Ha az ukránok tennék ezt, az egyenlő lenne a megadással, egyben az oroszok feltételeinek elfogadásával, azt pedig senki sem vállalná Kijevben. Ebben az esetben az oroszok elcsatolnának több megyét, erőt gyűjtenének, majd évekkel később ismét rátámadnának Ukrajnának. Ezt mutatják a Krím elfoglalása óta eltelt időszak tapasztalatai is.

Az ukránok  a Harkiv és Herszon környéki területek visszafoglalásával úgy érzik, nyerésre állnak, így emiatt sem hajlanak a fegyverszünet felé, az oroszok pedig fel akarnak mutatni valamit, hogy ne egy teljes arcvesztéssel fejezzék be a háborút. Az ukránok szerint az oroszok január-február körül indíthatnak nagy támadást, kérdés, ez mennyire kommunikációs húzás és ezzel nem csak a saját offenzívájukat akarják elfedni. Kaiser Ferenc szerint utóbbi esetben a támadás Zaporizzsje környékén lehetne, egy déli irányú sikeres offenzívával kettévághatnák az orosz hódításokat és elszigetelhetnék valamennyire a Krím-félszigetet. Ugyanakkor az oroszok is látják ezt, ha a térképre néznek, készülhetnek rá, így kérdéses, ez mennyire lehetne sikeres.

Jelenleg két frontszakaszon dúlnak harcok, az egyik a bahmuti vérszivattyú, ahol az oroszok erőltetik a támadásokat, de visszafogott sikerrel, a másik a zaporizzsjei rész, ahol az ukránok sem tudnak sok mindent felmutatni. A két darálóban elesetteket az oroszok tudják könnyebben pótolni, még úgy is, hogy eddig nagyjából 50 ezer katonájuk esett el és 150 ezer sérülhetett meg olyan súlyosan, hogy le kellett őket szerelni.

Az oroszok – készülve a saját nagy támadásukra – mindenesetre lassan feltöltik a mozgósítással a csapataikat, bár erősen kérdéses ezen egységek harcértéke, valamint az is, mire mennek velük. Az orosz elit erők elégtek ebben a háborúban, ez már nem az az orosz haderő, mint az elején volt. Most egy létszámban nagyobb, de motivációban, felszerelésben, kiképzettségben rosszabb hadseregnek kellene elérnie a kitűzött célokat. Ugyanakkor az ukránok is hasonlóan súlyos veszteségeket szenvedtek, náluk ráadásul a hátországot is érik csapások, míg az orosz civilek csak annyit vesznek észre, hogy felmentek az árak, illetve rengeteg árucikk hiányzik a boltban.

A béke még így is távol van, Kaiser szerint minimum májusig el fog tartani a háború, de az is lehetséges, hogy még újabb tíz hónap múlva is a harcokról fogunk beszélni.

Nyitókép: Orosz kilőt harckocsi Harvkivnál. MTI/EPA/Roman Pilipej.