Külföld

Fogalmazást kell írnia a menekültlét nehézségeiről egy gyűlöletbűncselekményért elítélt férfinak

rtl.hurtl.hu

2022. december 21. 18:43

Vádalku keretében.

Fogalmazást kell írnia a rasszizmusról és a menekülteket érintő kihívásokról annak a 35 éves férfinak, akit gyűlöletbűncselekményért ítéltek el az amerikai Portland államban – írja a Guardian.

Jarl Rockhill áprilisban egy náci karlendítést ábrázoló matricát ragasztott egy bevándorlókat és menekülteket segítő szervezet kerítésére, amiért novemberben bűnösnek mondták ki a bíróságon. A bíró, Christopher Ramras vádalku keretében elrendelte, hogy a férfi olvasson el egy könyvet az amerikai rasszizmus történetéről és nézzen meg egy dokumentumfilmet a mianmari rohingya népirtásról, majd írjon 750, illetve 500 szavas fogalmazást arról, hogy mit tanult belőlük.

A vádalku részeként a bíró két év próbaidőre bocsátotta Rockhillt, emellett a férfinak írásban bocsánatot kell kérnie a civil szervezettől és teljesítenie kell 50 óra közösségi szolgálatot.

Christopher Ramras bíró korábban is hozott hasonló döntéseket: 2019-ben egy férfit, aki azt mondta egy ukrán bevándorlónak, hogy menjen haza, arra kötelezett, hogy a kelet-európai bevándorlók nehézségeiről írjon fogalmazást.

Nyitókép: Rockhill autójában a térfigyelő kamera felvételén – Fotó: Multnomah megyei kerületi ügyészség

#Külföld#gyűlöletbűncselekmény#oregon#ítélet#rasszizmus#menekültek#bevándorlók

Címlapról ajánljuk