Külföld

Erdogan azzal fenyegetőzött, hogy ballisztikus rakétákkal támadja meg Athént

rtl.hurtl.hu

2022. december 12. 19:26

„Ha nem maradnak nyugton, ha az Egyesült Államokból és más helyekről próbálnak vásárolni, hogy felfegyverezzék magukat, akkor egy olyan országnak, mint Törökország, lépnie kell” – mondta a török elnök.

Törökországnak ment neki görög kormány, miután Recep Tayyip Erdogan török elnök a hétvégén azzal fenyegetőzött, hogy ballisztikus rakétákkal támadja meg Athént – írja az AP.

„Elfogadhatatlan és általánosan elítélendő, hogy egy szövetséges ország, egy NATO-tag rakétatámadással fenyegetőzik Görögország ellen” – mondta hétfőn Nikosz Dendiasz görög külügyminiszter, aki Brüsszelbe érkezett az Európai Unió külügyi tanácskozására.

„Nem lehet és nem is szabad, hogy az észak-koreai hozzáállás teret kapjon az észak-atlanti szövetségben” – tette hozzá. 

Erdogan szombaton az észak-törökországi Samsun városában egy fiatalokkal tartott városházi találkozón felszólalva elmondta, hogy Törökország megkezdte saját, Tayfun nevű rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáinak gyártását, ami szerinte „megijeszti a görögöket”.

Azt mondják, hogy ez akár Athént is elérheti. És így is van. Ha nem maradnak nyugton, ha az Egyesült Államokból és más helyekről próbálnak vásárolni, hogy felfegyverezzék magukat, akkor egy olyan országnak, mint Törökország, lépnie kell

– mondta.

A két ország között régóta húzódik ellentét egy sor kérdésben, többek között az Égei-tengeren fennálló területi követelések és a Földközi-tenger keleti részén lévő energiafeltárási jogok miatt van nézeteltérés. Az elmúlt fél évszázadban háromszor kerültek a háború szélére.

Törökország az elmúlt hónapokban azonban felpörgette a retorikát, a török ​​kormány tisztviselői szerint a nemzetközi szerződések Athén általi állítólagos megsértése vitatja egyes görög szigetek szuverenitását. Erdogan azzal is fenyegetőzött, hogy török ​​csapatok „egyik éjjel hirtelen” partra szállnak Görögországban. A rakétacsapással való fenyegetés azonban rendkívül szokatlan.

Nyitókép: Denis Doyle / Getty Images

#Külföld#Recep Tayyip Erdogan#erdogan#görögország#törökország#rakéta#fenyegetés

Címlapról ajánljuk