Külföld

200 milliós karóra, Prada bakancs és Louis Vuitton bokszzsák – Putyin csecsen harcosa sem veti meg a „bűnös” nyugati javakat

Dévai LászlóDévai László

2022. december 6. 11:09

Az ingyenélők, a semmittevők, a lógósok, az élősködők soha semmi jót nem fognak csinálni, mondja a nyugatiakról Ramzan Kadirov, akinek a 15 éves fiát egy gyémántokkal kirakott, 500 milliós Royal Oak karórában fotózták le. A retteget csecsen vezér sem veti meg a luxust. Ha bakancs, akkor a Pradára, ha bokszzsák akkor pedig a Louis Vuittonra esküszik, és azért évi 14 alkalommal elugrik Dubaiba is a nyaralójába. 

Az orosz-ukrán háború óta Ramzan Kadirovot azok is megismerhették, akik az elmúlt évtizdekeben nem követték a Csecsenföldön állami szinten folyó tisztogatásokat és kegyetlenkedéseket. A Szovjetunió szétesését követően a Csecsen-Ingus Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság szétvált, így jött létre az Ingus Köztársaság és az Icskéria Csecsen Köztársaság, utóbbi egyoldalúan kikiáltotta a függetlenségét, amit Oroszország nem ismert el. A teljes orosz ellenőrzés az 1994-es, két éven át tartó első csecsen háború után, majd az 1999-es, mindössze egy éven keresztül vívott második csecsen háború után állt vissza.

A második nyílt háború azért sem húzódott el, mert Ramzan Kadirov apja, Ahmad Kadirov akkori elnök a népét megkerülve lepaktált Vlagyimir Putyinnal.

Ahmad Kadirovot 2004 májusában meggyilkolták, az utódja Alu Alkhanov lett, aki a tisztséget csak addig kapta meg, amíg Ramzan Kadirov be nem töltötte a harmincadik életévét, hogy átvehesse az autonómia irányítását. Végül a hatalomátvétel sem ment könnyen, Kadirovnak erőszakos harcot kellett vívnia az elnöki tisztségért és azért, hogy a katonaság is mellé álljon. Az orosz csapatok végül 2009-ben vonultak ki Csecsenföldről, az autonómia nem lett föderatív entitásként visszaintegrálva Oroszországhoz, viszont a hatalom egy Putyinhoz hű, oroszbarát politikushoz, Ramzan Kadirovhoz került.

Ramzan Kadirov már 2007 óta vezeti Oroszország támogatásával Csecsenföldet, az uralma alatt épült ki a terroron, emberrablásokon, kínzásokon, kivégzéseken és megvesztegetésen alapuló állammechanizmus, amely a Human Rights Watch emberi jogokkal foglalkozó szervezet szerint bőven kimeríti az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény fogalmát. Csecsenföldön rendszerszintű a terror: korlátozzák a nők jogait, üldözik a melegeket és elhallgattatják politikai ellenfeleket.

Mindezek mellett a korrupció is virágzik: Kadirov hatalomra kerülése óta teljesen elmosódott az állami és a személyes vagyona közötti határvonal.

A csecsen vezető Ukrajna orosz inváziója óta rendszeresen szerepel a médiában, a nyilatkozataiban általában az orosz propagandát fejeli meg erőszakos, szélsőséges kijelentésekkel: október elején például azt tanácsolta, hogy az orosz hadsereg vessen be taktikai nukleáris fegyvereket Ukrajnában, hogy felpörgessék a hadműveletet. Kadirov ezt nagyjából azzal egy időben nyilatkozta, hogy bejelentette: az ukrán frontra küldi kiskorú gyerekeit.

Kadirov szeret katonai vezetőként megjelenni, rendszerint nem inget és nyakkendőt, hanem egyenruhát visel. A puritán stílust ugyanakkor sokszor üti fel méregdrága nyugati luxustermékekkel, amelyek akkor mutatnak a legjobban, amikor a viselőjük ilyeneket nyilatkozik a nyugati világról:

Őszintén szólva szánalmas látványt nyújtanak a nyugatiak. Az ingyenélők, a semmittevők, a lógósok, az élősködők soha semmi jót nem fognak csinálni. Haszontalan emberek, hadd menjenek. Eközben a nagy Oroszországnak vannak és mindig is voltak olyan erőforrásai, amelyeket a Nyugat soha nem vett figyelembe. Ez a mi erősségünk.

Az ördög Pradát visel

A fenti nyilatkozatának némileg ellent mondva Kadirov igenis szereti a nyugati javakat, legalábbis ezt bizonyítja, hogy minden jel szerint birtokol egy szuperkomplikált Greubel Forsey luxusórát, aminek a listaára nem kevesebb, mint 500 ezer dollár, mostani árfolyamon közel 200 millió forint. 


A márka Tourbillon 24 Secondes modelljéből készült Royal Blue verzió limitált, összesen 33 darab van belőle a világon. A Greubel Forsey az óragyártás legfelsőbb kategóriáját képviseli, így Kadirov órája teljes egészében kézzel készült, a tok, amiben a szerkezet helyezkedik el, nem acél, hanem platina, ami az egyik legritkább fém a világon. Kadirov úgy látszik, szereti a finom órákat, ugyanis egyes információk szerint birtokol egy gyémántokkal rakott Bovet Minute Repeatert is, ennek az ára szintén 500 ezer dollár körül mozog. A csecsen elnök sokszor pózol fegyverekkel, de alighanem akkor sem jönne zavarba, ha puszta kézzel kellene megvédenie magát. Kadirov valamilyen küzdősportot is űz, legalábbis erre utal, hogy az irodájában áll egy Louis Vuitton bokszzsák és annak minden tartozéka.


A Louis Vuitton és Karl Lagerfeld együttműködésével létrejött szettből mindössze 25 darabot készítettek. A csomag része a zsák mellett egy pár bokszkesztyű és egy klasszikus LV-mintás táska is. A csomag ára 175 ezer dollár volt 2014-ben, ami mostani árfolyamon 70 millió forintot jelent, de e kapcsán azért érdemes megjegyezni, hogy listaárról beszélünk, a piaci ára ennél sokkal több lenne, ha valaki hozzá szeretne jutni egy ilyen szetthez. De Kadirov nem csak a finom luxust kedveli, szeret hű maradni a katonai múltjához, alighanem ezért választotta ki azt a Prada bakancsot, ami tényleg úgy néz ki, mint egy igazi rendszeresített katonai kiegészítő.


A közösségi médiában gyorsan elterjedt a luxusbakancsot viselő Kadirov fotója, sokan le is csapták a magas labdát: elkezdték Az ördög Pradát visel címmel tovább osztani a képeket. A Prada Monolith nevű bakancsot kicsivel több mint félmillió forintért lehet megvásárolni a különböző second hand oldalakon. 

Kadirov pihenni is szeret, rendszeresen utazott, amíg csecsenföldi tisztogatások miatt utazási tilalmat nem vezettek be vele szemben a nyugati országok. A csecsen vezető azért Dubajban tudott venni magának egy luxusvillát, ahová évente 14 alkalommal el is utazik, derül ki az ukrán Pravda oknyomozásából.

A luxus és a divat nem áll távol a Kadirov-család többi tagjától sem.

A Twitter orosz és ukrán nyelvű szegmensében az elmúlt hetekben elterjedt egy kép, amin Ramzan Kadirov fia, a 15 éves Adam Kadirov látható. A tini, akit az apja az ukrán frontra küldene egy Gucci táskában és egy baguette gyémántokkal kirakott, 18 karátos fehérarany tokos Audemars Piguet Royal Oak Offshore-t vagy egy erre a modellre megszólalásig hasonlító órát visel.


Ennek az órának az ára több mint 1,2 millió dollár, vagyis átszámítva több mint 470 millió forint. Adam Kadirov már egészen fiatal kora óta rajonghat az órákért, pár éve is villantott egy drágább modellt, akkor egy Richard Millében fotózták le.


Az Adam Kadirov által viselt RM 35-01 Rafael Nadal modellt mostani árfolyamon nagyjából 100 millió forint fölötti összegért lehet megvásárolni az online órapiacokon. A dizájner bakancs és a luxus bokszzsák azt mutatja, hogy Ramzan Kadirovtól nem áll messze a divat sem, ezt alighanem a lánya, Aishat Kadirova is örökölte tőle, aki 2020 elején a párizsi divathéten terverzőként bemutatta a saját kollekcióját. Kadirova a ruhadarabok kapcsán elmondta, hogy azokat egy személyes, családi sztori ihlette:

Egyszer láttam, ahogy apám egy csokor havasi gyopárt adott anyukámnak. Apám csak emiatt három napot töltött a hegyekben, hogy egy csokorra valót tudjon szedni. Az jutott eszembe, hogy ezt a történetet a divat nyelvén keresztül is el lehetne mesélni, így jött létre a kollekció.

– mondta Kadirova a divathéten, akinek a szerepeltetése ellen utólag több szervezet is tiltakozott.

Nyitókép: Sasha Mordovets / Getty Images

#Külföld#ramzan kadirov#vlagyimir putyin#csecsen#karóra#luxus#nyugat#orosz-ukrán háború#ma