Külföld

Kim Dzsongun húga Dél-Koreát kutyázza a tervezett szankciók miatt

rtl.hurtl.hu

2022. november 24. 7:54

Pedig a szankciók még csak tervben vannak.

Durva sértésekkel illette csütörtökön Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong a dél-koreai kormányzatot, idiótáknak nevezve a kormánytagokat, amiért a dél-koreai külügyminisztérium bejelentette, újabb szankciókat fontolgat Phenjan ellen – írja az MTI.

Az Észak-Koreát irányító Koreai Munkapártban fontos tisztséget betöltő Kim Jodzsong a tervezett szankciókat ocsmány show-műsornak minősítette, amely csak arra jó, hogy bebizonyítsa, a dél-koreai banda az amerikaiak hű kutyája.

Kim Jodzsong azzal vádolta Jun Szok Jol dél-koreai elnököt, hogy veszélyes helyzetet teremt, és hangsúlyozta: elődje, Mun Dzse In sokkal inkább hajlott a Korea-közi párbeszédre.

Az ő hivatali ideje alatt Szöul nem került Phenjan célkeresztjébe

– mondta Kim Jodzsong.

A dél-koreai külügyminisztérium kedden jelentette be, újabb szankciók bevezetését fontolgatja a kommunista ország ellen a phenjani ballisztikusrakéta-tesztek miatt. Dél-Korea egyesítésért felelős minisztériuma rendkívül sajnálatosnak nevezte Kim Jodzsong közönséges szavait, egyúttal bírálta Phenjant, amiért rakétatesztjeivel feszültséget teremt a térségben.

A phenjani vezetés nem először használ sértő szavakat ellenségesnek minősített országok vezetőire. Korábban Joe Biden amerikai elnököt veszett kutyának nevezték, akit bottal kell agyonütni, Donald Trump volt amerikai elnököt pedig mentálisan sérült vénembernek.

Nyitókép: Jorge Silva / Pool via Bloomberg / Getty Images

#Külföld#kim dzsongun#kim jodzsong

Címlapról ajánljuk