A világ egy pokolba szaladó autó, és a lábunk még mindig a gázpedálon van

November 6-án, vasárnap kezdődött a 2022-es nemzetközi klímakonferencia, amit csak COP27-ként emlegetnek. Aki kicsit is érdeklődik az éghajlatváltozás, a környezeti válság iránt, neadjisten aggódik ezek miatt, tudja, hogy nem lehet eleget beszélni erről az eseményről, mert jövőnk a tét. Gyors léptekben bemutatjuk a klímakonferenciákat általában, a múlt fontosabb eseményeit, valamint azt, hogy mit várhatunk az idei csúcstól.

Mi az a COP?

A COP az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által szervezett éghajlat-változási konferencia, egészen pontosan a Részes Felek Konferenciája (Conference Of the Parties). Óriási eredmény, hogy egy ilyen esemény létrejöhet, hiszen ehhez arra volt szükség, hogy az ENSZ mind a 190 tagja aláírja az Éghajlat-változási Keretegyezményt (UNFCCC). Erre 1992-ben, Rio de Janeiróban került sor. 

Ezzel a világ lényegében elismerte a klímaváltozás és természetrombolás súlyosságát, fontosságát, márpedig erre korábban az emberiség történelmében nem volt példa – jellemzően nem érdekelt senkit az emberi tevékenység negatív környezeti hatása. 

A konferencia főszereplői természetesen az államok vezetői, hiszen ők hozhatnak döntéseket saját országuk jövőbeli politikájáról, ők szabhatják meg, mire és mennyi pénzt áldoznak, ugyanakkor az esemény nagyobb annál, mint hogy egy nagy ovális asztal körül meg lehessen rendezni. Az idei COP-ra például 44 ezer ember regisztrált, köztük újságírók, üzletemberek, civil szervezetek képviselői. 

Az is fontos kérdés, mi adja a témát, és mi szolgálja a tárgyalások alapját. A kutatók már évtizedek óta szajkózzák a változtatások fontosságát, így természetesen egy-egy ilyen konferencia előtt minden lehetséges módon megpróbálják információval ellátni a döntéshozókat. A Meteorológiai Világszervezet (WMO), a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA), az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) mind készítenek tanulmányokat, de mind közül a legfontosabb, a legismertebb és a legátfogóbb a WMO és UNEP által közösen létrehozott IPCC (Éghajlat-változási Kormányközi Testület) jelentése. Ez egy rendkívül hosszú, a végletekig ellenőrzött és teljesen független jelentés, amelyből számos kivonat is készül annak érdekében, hogy a világ országainak vezetői egészen konkrét és világos képet kapjanak bolygónk állapotáról. A legutóbbi jelentés legfontosabb állításai itt érhetők el magyar nyelven. Fontos, hogy az IPCC nem ad utasításokat, a politikamentesség elsődleges szempont az integritás védelme miatt.

Már a huszonhetedik?

1995-ben Berlinben rendezték az első COP-t, most pedig a huszonhetediket, ennek pedig jó és rossz üzenete egyaránt van. A jó, hogy a kis országok és a nagyhatalmak egyaránt fontosnak érzik, vagy legalábbis „szánnak rá időt”, hogy évente egyszer tárgyaljanak a Föld légkörének jövőjéről. A rossz pedig, hogy erre még 27 év után is épp akkora, ha nem nagyobb szükség van, mint korábban. Azóta persze sok idő telt el, és nem eredménytelenül. 

1997-ben például aláírták a szintén sokat emlegetett kiotói jegyzőkönyvet, amely a fejlett országokat üvegházgáz-kibocsátásuk 5 százalékos csökkentésére kötelezte, mégpedig 2012-es határidővel. Ez 2005-ben lépett életbe, de ekkor az USA és Ausztrália még nem írták alá. 

Ha közelről nézzük, ez az 5 százalék édeskevés, de ha kissé távolabbról, akkor azt mondhatjuk, igenis számít, hogy a gazdagabb nemzetek ekkor először nagyjából egységesen kimondták, hogy vállalásokat kell tenniük az éghajlatváltozás megfékezése érdekében, 

és valamilyen módon korlátozni akarták az ipari tevékenységhez szorosan kötődő kibocsátásokat. Bár tegyük hozzá, valószínűleg azért is ment át szinte minden országon ez a protokoll, mert ők maguk is könnyen kivitelezhetőnek látták, vagy úgy gondolták, gazdasági visszaesés nélkül is meg tudnak neki felelni. 

Ha továbbhaladunk a COP-k történetében, a következő mérföldkő egyértelműen Párizs, 2015. Aki figyeli a zöld híreket, hallhatta már a 1,5 °C-os bűvös küszöböt. Nos, ez az érték a Párizsi Megállapodás óta világhírű, ekkor ugyanis papírra vetették, hogy minden országnak tennie kell azért, hogy ennél, de legalábbis 2 °C-nál ne legyen nagyobb a globális felmelegedés mértéke az évszázad végéig. Igen, minden országnak, ezúttal már a fejlődőket is beleértve. 

Az első számú eszköz pedig nem más, mint a kibocsátás csökkentése, mégpedig drasztikus mértékben, hiszen a világ akkor – és nagyjából most is – inkább a 3-5 fokos melegedés irányába tartott és tart.

Mire figyeljünk idén?

A tavalyi, glasgow-i klímacsúcs sem volt teljesen eredménytelen:

• végre kimondták a kőszén bűnösségét, és korlátozták felhasználását, 
• nagyobb védelem alá kerültek az erdők, 
• valamint csökkentették a fosszilisenergia-iparágba ömlő pénzek mennyiségét. 

Ettől még bőven maradt teendő. Azon túl, hogy a jelenleg érvényben lévő politikák mellett még mindig legalább 2,4 °C a melegedés várható mértéke, és ez az ígéretek betartása mellett is csak 1,8 fokra csökkenne, a leghevesebb viták várhatóan a károk és veszteségek finanszírozása körül alakulnak majd ki. Egyre gyakrabban hangzik el az érvelés, miszerint 

bár a fejlett országok felelnek a kibocsátások nagy részéért, ez ebből fakadó katasztrófák, gazdasági károk levét mégis aránytalanul nagy mértékben a fejlődők isszák meg.

Ez az állítás pedig nem alaptalan, a fentebb már említett IPCC-jelentés is bőséges bizonyítékkal szolgál. Mi erről az iparosodottak véleménye? Megoszló, de jelentős részben elutasító, legalábbis, ami a nagy összegű finanszírozást illeti. Egyesek rossz iránynak látják, hogy országuk múltbeli viselkedéséért a jelen polgárai tartoznának felelősséggel. A szakadék gazdagok és szegények, a „globális észak és dél” között igen nagy, a híd pedig nem biztos, hogy egyhamar megépül akkor, amikor a részes felek már a napirendi pontok összeállítása során is kis híján hajba kapnak.

Az aggodalmat sokan osztják. António Guterres ENSZ-főtitkár és Al Gore korábbi amerikai alelnök egyaránt a pokolba száguldó autóhoz hasonlították a világot, amelyben a lábunk még mindig a gázpedálon van. Greta Thunberg klímaaktivista most el sem megy az eseményre, mert azt egyre inkább haszontalannak tartja, zöldre mosdatással (green washing) vádolja, és úgy véli, lesznek ott elegen helyette, akik felemelik a hangjukat. 

Az eddigi vállalások valóban nem elegendők, a zöldre mosás árnya pedig valóban rávetül a rendezvényre azáltal, hogy 

például a Coca-Cola az egyik fő szponzor,

a helyzeten pedig az sem segít, hogy a konferencia a chartergépturizmus egyik népszerű célpontján, Sarm es-Sejkben valósul meg, a rendező ország, Egyiptom pedig mindent megtesz a látványos tüntetések elkerülése érdekében, és általában sem áll jól az emberi jogok védelme terén.

Az aggályok ellenére is szükség van a COP-ra. Kell egy alkalom, amely évről évre kikényszeríti az államok vezetőiből az egyre ambiciózusabb vállalásokat, amely a nagy médiafigyelem miatt arra ösztönzi őket, hogy (legalább a retorika szintjén) előkelő helyre sorolják a környezeti-éghajlati válság ügyét. Amint pedig korábban írtuk is, nem mondhatnánk, hogy sikerek nélkül telt el 27 év. COP nélkül még mindig a 4-5 fokos melegedés felé tartanánk, amelynek civilizációnkra mért következményeit fel se tudjuk mérni.

Nyitókép: Erdőtűz ellen védekezik egy michigani lakos idén szeptemberben. Fotó: Jen Osborne/Bloomberg via Getty Images