Külföld

Sean Penn elvitte az Oscar-díját Kijevbe

rtl.hurtl.hu

2022. november 8. 20:49

És a háború végéig ott is hagyja. 

Sean Penn amerikai színész és filmrendező Kijevbe látogatott, magával vitte Oscar-szobrát és Kijevben hagyta a „háború végéig” – hozta nyilvánosságra kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Facebookon.

A közlés szerint Sean Penn az Oroszország által indított ukrajnai háború februári kezdete óta már harmadjára látogatott Ukrajnába. „Ezúttal különleges volt a találkozásunk. Sean az országunk győzelmébe vetett hit jelképeként magával hozta az Oscar-szobrát, amely Ukrajnában marad a háború végéig” – mondta el Zelenszkij.

Az ukrán elnök átadta az amerikai színésznek a „Szolgálatért” elnevezésű állami érdemrend III. fokozatát, és megköszönte neki „őszinte támogatását és jelentős hozzájárulását Ukrajna népszerűsítéséhez a világban”.  

Az elnöki irodából Zelenszkij és Penn kimentek Kijevben a Bátorság Fasorra, ahol Sean Penn névtáblája található.

A 62 éves Sean Penn kétszeres Oscar-díjas. Első Oscar-díját színészi alakításáért a 2003-ban bemutatott Titokzatos folyó című filmért kapta, a másodikat a 2008-as Milk című film főszereplőjeként nyerte el. Az nem derült ki, hogy az elnyert két Oscar-szobor közül melyiket hagyta az ukrán fővárosban.

Nyitókép: Volodimir Zelenszkij / Facebook 

#Külföld#sean penn#Volodimir Zelenszkij#ukrajna#orosz-ukrán háború#oscar-díj

Címlapról ajánljuk