Külföld

Fejlettebb nukleáris bombákat telepít az USA Európába, az oroszok aggódnak

rtl.hurtl.hu

2022. október 29. 20:59

Moszkva eddig nyíltan fenyegetőzött atomfegyverek bevetésével, de szerintük az amerikai lépés lejjebb tolja a nukleáris küszöböt.

Oroszország közölte szombaton, hogy a korszerűsített amerikai B61 harcászati atomfegyverek gyorsított felvonultatása az európai NATO-támaszpontokra alacsonyabbra teszi a nukleáris küszöböt, és ezzel Oroszország is számolni fog a katonai tervezésben.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az atomfegyverek - így az Európában lévő szabadesésű bombák - korszerűsítésére vonatkozó terveket

– jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a RIA-Novosztyi orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva.

Oroszországnak mintegy 2000 működőképes harcászati (más néven taktikai) atomfegyvere van, míg az Egyesült Államoknak mintegy 200, ezek fele olaszországi, németországi, törökországi, belgiumi és hollandiai támaszpontjain.

A taktikai atomtöltetek jellemzően kisebb hatóerejűek, mint a stratégiai töltetek, mert hadszíntéri bevetésre, katonai egységek és kisebb katonai célpontok ellen tervezték őket, nem pedig az ellenséges ország városainak megsemmisítő erejű elpusztítására, elrettentési céllal.

A Politico című lap jelentette október 26-án, hogy az Egyesült Államok egy zártkörű NATO-tanácskozáson közölte: felgyorsítja a B61 korszerűsített változata, a B61-12 telepítését; a tervezettnél több hónappal korábban, decemberben érkeznek az Európában lévő amerikai támaszpontokra.

A B61-12 gravitációs bomba (vagyis repülőgépről ledobható, szabadeséssel célba juttatható) atomtöltete kisebb hatóerejű, de az új változat pontosabb, bizonyos mértékben a levegőben is képes manőverezni az Amerikai Tudósok Szövetségének 2014-ben megjelent tanulmánya szerint.

Oscar Seara, az amerikai védelmi tárca szóvivője e-mailben közzétett közleményében leszögezte, hogy a bomba fejlesztése semmiképpen sem függ össze az ukrajnai eseményekkel, és egyébként sem gyorsították fel.

Az Egyesült Államok csütörtökön közzétett, nukleáris fegyverekkel foglalkozó jelentése szerint növelik a nukleáris elrettentést F-35 vadászgépekkel, B61-12 bombákkal, illetve atomtöltettel felszerelt légi indítású robotrepülőgépekkel (ezek sugárhajtóművel irányítják magukat a céljukra). Utóbbiakat az amerikai olyan nehézbombázókra telepítik, mint a B-52-es, a B-1-es és a B-2-es lopakodó bombázó.

Nyitókép: Az amerikai légierő B1-es szuperszonikus bombázója. – Fotó: Getty Images

#Külföld#orosz-ukrán háború#atomfegyverek

Címlapról ajánljuk