Külföld

Horror: felébredt a műtét közben a beteg, de nem tudott megmozdulni – viszont mindent érzett

rtl.hurtl.hu

2022. október 21. 17:37

Az első mondat, amit meghallott, az volt, hogy „kérem a szikét”.

Beszámolt horrorisztikus élményéről egy kanadai nő, akit még 2008-ban műtöttek meg. Az operáció rendkívül félresikerült: azok a gyógyszerek, amiket altatáshoz használtak, nem működtek, azok, amiket a beteg mozdulatlanná tételéhez, viszont igen.

Így a nő felébredt a hasi műtét kellős közepén, és végig kellett hallgatnia és éreznie, ahogy az orvosok a testében matatnak. Az első mondat, amit meghallott a felébredése után, az volt, hogy „szikét kérek”.

„Pánikba estem. Azt hittem, hogy ilyen nem történhet meg. Szóval vártam pár másodpercet, de aztán éreztem, hogy belém vágnak” – számolt be a leírhatatlan fájdalomról a nő, amit akkor érzett.

Ezután érezte, ahogy az orvosok benne turkálnak, és hallotta, ahogy megjegyzéseket tesznek a belső szerveire. A másfél órás műtétet ráadásul úgy élte meg, hogy egy lassított tempójú lélegeztetőgépre volt kötve, ami percenként csak hét belégzést engedélyezett számára.

A műtét végére már testen kívüli élménye volt, és úgy érezte, hogy távolról hallja a műtő hangjait. Ekkorra már a fájdalom is eltűnt. Később, amikor elmondta az orvosoknak, hogy mi történt, az egyik műtős sírva is fakadt.

A nő végül kilenc évvel később perelte be a kórházat, de úgy érzi, még ha meg is nyeri a pert, a trauma életen keresztül tartó lesz, írja a BBC.

Nyitókép: Pixabay

#Külföld#műtét#altatás#ébredés#horror#kórház#per

Címlapról ajánljuk